3500 busz, 120 ezernél is több turista, 3 hét alatt

Június 1-jén indult el Budapesten a Vár útszakaszainak  tehermentesítését szolgáló új szabályozás, a turistabuszok térben és időben történő korlátozott behajtása a Várnegyedbe.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt a feladatot vállalta, hogy az új forgalmi rendből adódó turista és turistabusz-logisztikában és látogatómenedzsmentben koordináló  szerepet vállal. Az Ügynökség 2 információs pontot üzemeltet, amelyek minden nap 7-19 óra között, a buszok regisztrációjául szolgáló Lánchíd utcában és a felszállóhelyként kijelölt Fehérvári kapunál segítik a turisták eligazodását. Felkészült, idegen nyelvet beszélő kollégáink a várakozó látogatók, az idegenvezetők, valamint a  buszsofőrök  számára információs anyagokat, térképeket  biztosítanak, valamint  tájékoztatnak mindenkit  az új forgalmi rendről.

Munkatársaink az első három héten több mint 3500 buszt regisztráltak, 120 ezernél is több turista fel- és leszállását koordinálták a Dísz téren. Tapasztalataink szerint, a buszok 95 %-a az új szabályokat fegyelmezetten betartva, kevesebb, mint 10 percet tartózkodott a Várban.  

Érezhető egyfajta tendencia a  forgalom alakulásában, a keddi-csütörtöki-szombati napok  számítanak erősnek, 170-nél is  magasabb napi busz-számmal, míg a napközbeni terhelt időszak 10-13 óra közöttre tehető. Ilyenkor egy órán belül akár 50 turistabusz is jelentkezik regisztrációra a Lánchíd utcában. De még  ekkor sem jellemző az 5-7 percnél hosszabb várakozás az utasokkal teli buszok számára a  – már egyirányúsított  – Lánchíd utcában.

Tapasztalatunk ugyanakkor az, hogy nagyon kevés csoport választja a gyalogos fel- vagy lejutást a Várba, holott a Várker Bazár bejáratánál található,  Gloriett melletti kerti, panorámás sétaúton vagy a kiépített és ingyenesen használható  lift-mozgólépcső-lift kombináció igénybevételével a Savoyai-teraszra kényelmesen, gyorsan fel lehet jutni.  Ezúton is ajánljuk ezt a  lehetőséget a fiatalabb, járásukban nem korlátozott  csoportoknak, hiszen  egyedi élményt és egyfajta termékújítást  is jelenthet ez az útvonal.

A Budai Vár területén a turistabuszokon  érkező vendégek átlagosan maxiumum másfél órát tartózkodnak, de vannak egészen rövid időt (kb. 30 percet)  nézelődő csoportok is, akik így csak a látnivalók  töredékét tudják megnézni.

Köszönjük ezúton is a turisztikai szakma eddig tapasztalt együttműködő és türelmes hozzáállását az új forgalmi rend fenntartásában!

Felhívjuk a szakma figyelmét arra, hogy a Budai Várban nyáron zajló nagyszabású sport-, és kulturális események, ezek előkészítése és lebnyolítása  miatt  lesznek változások. Útlezárásra és forgalomtechnikai korlátozásra kell számítani.

A következő  időpontokban a turistabuszok nem fognak tudni behajtani a Vár területére:

  • július 3. vasárnap (Tour de Hongrie befutó)
  • július 16-17 szombat-vasárnap (Red Bull Air Race)
  • július 23. szombat (Éjszakai Futás)
  • július 30. szombat (Iron Man)
  • augusztus 18-21 csütörtök-vasárnap (Mesterségek Ünnepe, Magyar Ízek Utcája, Augusztus 20-i ünnepségek)