„BRINGÁZZ A SZŐLŐBEN!”

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága a soproni Kékfrankos Nyár eseménysorozatot „Kiemelt rendezvény” címmel tüntette ki. A kitüntetésben szerepet játszott az az újszerű turisztikai program, amely a kerékpáros és a borturizmus összekapcsolására épül. A „Bringázz a szőlőben!” eseményen részt vevők végigkerekeznek a Soproni borvidék legértékesebb és legszebb területein, csodálatos kilátással a városra és a Fertő tóra.

 

{module 221}

„A programot azért is tartjuk fontosnak, mert a turisztikai piac napjainkban tapasztalható gyors változásaira elsősorban új ötletekkel, új bemutatási módokkal reagálva lehet sikereket elérni.” – mondta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Sopronban minden adott az ilyen típusú hiteles és egyedi programok beindításához: a város önkormányzatának elmúlt évekbeli és jelenleg is futó kerékpárút fejlesztéseinek köszönhetően rendelkezésre áll a szükséges kerékpáros infrastruktúra, a hagyományos szőlőtermő-területek és Világörökség-helyszínek pedig kalandokat, különleges kilátást kínálnak.

A rendezvény jól példázza a Magyar Turizmus Zrt. és az Agrármarketing Centrum összevonásával létrejövő szinergiahatások jó kihasználását is, hiszen a Kékfrankos Nyár rendezvénysorozat mind az AMC-től mind pedig az MT Zrt.-től komoly marketingtámogatásban részesült. 

Sopron az elmúlt évek adatai alapján is Magyarország turizmusának egyik legfontosabb, folyamatosan és megbízhatóan jól teljesítő célterülete. A város állandó szereplője a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján készített éves TOP 10 listának, tavaly összesítésben a nyolcadik (belföldi vendégek tekintetében a 4., külföldi vendégeknél 10.) legnépszerűbb város volt 439 ezer vendégéjszakával, ami azért is kiemelkedő, mert Sopron előtt csak Budapest és „vizes” települések, fürdőhelyek szerepelnek. 

Ugyancsak megjegyzendő, hogy az elmúlt, gazdasági válsággal sújtott esztendőkben a város sikeresen őrizte meg turisztikai eredményeit. Mindez annak is köszönhető, hogy folyamatosan tesznek a turisztikai kínálat bővítéséért és a környezet szépítéséért. A 2009. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyben például első helyezést ért el Sopron, város kategóriában. Ezzel kivívta a jogot arra, hogy képviselje Magyarországot a 2010. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében, amelyben, nagy küzdelemben ezüstérmet szerzett. Ezzel a helyezésével Sopron olyan városokat tudhatott maga mellett, mint a franciaországi Beauvais, az olaszországi Salsomaggiore vagy az osztrák Kirschlag. Sopron egyre több olyan rendezvénynek ad otthont, amely jelentős számú vendéget vonz: a VOLT Fesztivál mellett, a különböző bor és gasztronómiai fesztiválok is nagymértékben hozzájárulnak a város vendégforgalmához.

{module 221}