Budapest Bangkokban

Siam ParagonBudapest is az egyik sztárvendége volt a szeptember 15-19. között Bangkokban szervezett Sister Cities 2010 eseménysorozatnak, melyen Szöul, Lausanne, Fukuoka, Jakarta, Peking és Chaochaoz mellett a magyar főváros is bemutatkozási lehetőséget kapott Bangkok legelőkelőbb bevásárlóközpontjában, a Siam Paragonban. A teljes magyar megjelenést a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. koordinálta, amelynek egyik központi eleme a várospromóciós stand volt, ahol 4 napon át folyamatos filmvetítéssel, ingyenes BTH kiadványokkal és magyarul, angolul és thai-ul beszélő informátorok csábították az érdeklődőket Budapestre.

A Sister Cities week keretében, ugyanitt az előtérben egy különleges gasztronómiai eseményt is tartottak, ahol a városok saját nemzeti konyhájukat mutathatták be. A BTH a Magyar Nagykövetség közreműködésével folyamatos magyar ételbemutatókkal és nívós borkóstolókkal látta vendégül a látogatókat, miközben hagyományőrző magyar táncegyüttes szórakoztatta a közönséget.

Az eseménysorozat első hivatalos napján Bangkok kormányzójának meghívására fél napos konferenciát tartottak a nemrégen nyílt Kempinski szállodában, ahol Budapest egy prezentáció keretében mutatkozott be a részt vevő többi város vezetőinek, valamint a meghívott teljes bangkoki médiának, melyen keresztül Budapest és Magyarország hatalmas média-megjelenéshez jutott, hiszen a napilapok, és elektronikus médiumok, valamint a TV híradók vezető hírként számoltak be a rendezvényről.

Az esemény négy napján folyamatos érdeklődés mutatkozott, a rendezvényen kb. 200 ezren vettek részt. A BTH Budapest standján is nagy volt a forgalom az elsősorban jó anyagi helyzetben lévő látogatókból, akik általában ebben a luxus bevásárlóközpontban megfordulnak. A thai látogatók zöme szeretne elutazni Magyarországra és kimondottan érdekelte őket Budapest építészete és kultúrája.

Az ázsiai jelenlét rendkívül fontos Budapest számára, hiszen a távoli piacokban óriási potenciál rejtőzik, egyrészt az országok nagyszámú lakossága miatt, másrészt a magas életszínvonalú üzleti réteg utazási érdeklődése miatt, amely zömmel Európára irányul. Kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy Budapest gazdag kultúrája, történelmi emlékhelyei, lenyűgöző építészete és kiemelkedő zenei kínálata mellett továbbra is a régióban az egyik legolcsóbb, amelyek kiegészülve egy közvetlen járattal, együttesen Budapestet az ázsiaiak egyik legvonzóbb úti céljává emelhetik.