Calypso a senioroknak

időskorúak utószezoni utazásaiAz Európai Unió gazdaságának egyik motorja a turizmus és ez most különösen előtérbe kerül, mikor lassan kifelé megyünk a válságból – mondja Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. Az EU új turizmus politikájának elsődleges célja Európa, mint fő turisztikai fogadóterület vezető szerepének megőrzése, valamint az Európán belüli turizmus további segítése, ösztönzése. Ennek egyik fontos eleme az úgynevezett Calypso program, amely négy célcsoport, ezen belül kiemelten az időskorúak utószezoni utazásainak rendszerbe foglalását, erősítését és ösztönzését jelenti.

{module 221}

A senior utazások segíthetik az újabb földrajzi régiók bevonását és a szezonok meghosszabbítását. A senior utazások ugyancsak bővíthetik a „turisztikai termékek” kínálatát, elsősorban az egészségturizmus területén. A 60 év felettiek számának növekedésére oda kell figyelnie a turizmusnak – folytatja az államtitkár – hiszen egy hatalmas fogyasztói rétegről van szó. Magyarországon ez 3 millió személyt jelent. Az Európai Bizottság 2009-ben kezdte el a program kidolgozását. Ebben az évben 1,5 millió euró áll a Bizottság rendelkezésére, amelyből részben a nemzeti irodák felállítását és a stratégia elkészítését, illetve egy közös európai webalapú platform létrehozását támogatja, amelynek célja az európai kereslet és kínálat egymásra találásának elősegítése.

Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkáraA Calypso program a senior utazásokon kívül magában foglalja az ifjúsági korosztály, a fogyatékkal élők és a szociálisan hátrányos helyzetűek bevonását is a turizmusba, részükre is ajánlatokat lehet kidolgozni. Ezért röviden az európai szociálturizmus programjának is nevezhetnénk.

Természetesen ehhez meg kell teremteni a szolgáltatói feltételeket; az akadálymentes szállodákat, színházakat, megközelíthető turisztikai nevezetességeket, valamint ennek kommunikációját. Mindezt hazánkon is átívelő lehetőségekkel.

Az Európai Bizottság ebben az évben kétszer tart az ügyben egy-egy konferenciát, ahol a tagállamok kicserélhetik tapasztalatukat.Hazai tervek szerint szeretnénk az ez év tavaszán induló Széchenyi Pihenő Kártya rendszerébe is bevonni a seniorokat, a fogyatékkal, valamint a szociális hátránnyal élőket – fejezte be Horváth Endre.

{module 221}