Duna-Gerecse Card, illetve ismét „Szomszédolás” a közép-dunántúli régióban

0
6
Duna-Gerecse Card, illetve ismét „Szomszédolás” a közép-dunántúli régióban

A Duna-Gerecse Nonprofit Kft. a tavalyi évben sikeresen elindította – Tata és térsége illetve Komárom együttműködésével – térségi fejlesztési tevékenységét.

Duna-Gerecse Card, illetve ismét „Szomszédolás” a közép-dunántúli régióban

A pályázat megvalósítása során elérkezettnek látták az időt, hogy októberben a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. a sajtó képviselőit meginvitálják a Duna-Gerecse térségbe, hogy bemutassák ennek a páratlan régiónak a természeti és épített szépségeit, a régió kínálta szállás, vendéglátás és szabadidős lehetőségeit.

A házigazdák a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület és a Komáromi Turisztikai Egyesület voltak. A programok sora (Czakó Zsolt vezetésével Neszmélyi falutúra, sertésvölgyi pincesoron borkóstoló, hajó skanzen látogatás. Valamint a Hilltop Pincészet és a Monostori erőd bevétele idegenvezetéssel.) Tatán kezdődött, ahol üdvözlőbeszédet és tájékoztatást mondott Magyarics Gábor a Duna-Gerecse Kft. ügyvezetője.

A térség fejlesztésének egyik eredménye a Duna-Gerecse Card térségi turisztikai kedvezménykártya (DGC) bevezetése. A kártyához (DGC) kizárólag a Komárom és Tata környékén, valamint a Gerecse hegység területén megszálló turisták juthatnak hozzá azokon a szálláshelyeken, amelyek a Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. szerződött partnerei. A kártya NFC-chippel van ellátva, melynek aktiválása a szálláshelyen történik és a tartózkodás idejére érvényes.

Ugyan ebben az időpontban, október 9-én ismét ,,szomszédolásra” hívta a régió Tourinform irodáit a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága. A ,,szomszédoláson” résztvevőket Michl József, az Európa díjas település polgármestere köszöntötte, majd kalauzolásával a Fényes Fürdő területén kialakított Ökoturisztikai Tanösvényt ismerhették meg a résztvevők. Ezt követően idegenvezető segítségével a nemrégiben megújult Angolparkot járták be. A nap folyamán ízelítőt kaptak a Borboléta manufaktúra kézműves termékeiből, illetve a helyi gasztronómia ízeiből a Platán étteremben, az Év fája címre pályázó hatalmas, öreg platán tövében. Ezután Komárom következett, ahol kisvonattal bejárták Dél-és Észak-Komárom területét, majd egy rövid belvárosi sétát tettek a város északi partján. Kis pihenő és szakmai kvízjáték után felkeresték a Tourinform irodát, majd a Monostori Erőd közelmúltban felújított Dunai bástyájának és kazamata szakaszának megtekintése következett. A nap a Komáromi Fürdőben tett látogatással zárult.

A hagyományteremtő szándékkal indult „Szomszédolás” célja a tourinformátorok régiós szakmai ismereteinek bővítése, ezáltal az értékesítés ösztönzése. A következő szakmai találkozót tavaszra tervezi az RMI.