Heves megyei várturizmus

Kisnánai várSzerencsés helyzetben van Heves megye: három látogatható várral is igézheti az érdeklődőket. Közülük máig legismertebb és legnépszerűbb az egri – amely legendás történelmével, Gárdonyi Géza világhírű regényével vívta ki magának az elsőséget a tájon. Pártatlan értékeivel, ötletes és változatos szórakoztató programjaival régóta hódítja a közönséget országunk határain belül, illetve külföldről.

A megyeszékhelyhez meglehetősen közeli Sirok község felhők felé magasodó vára már jóval kevesebbet őriz históriájából, ám igencsak meredek, fárasztó kapaszkodója sem riasztja különösebben a látogatókat. Hiszen romjaival és az innen kitárulkozó csodás panorámájával, emlékezetes élményekkel gazdagítja a kíváncsiakat. Külön vonzereje a helynek az évente ismétlődő, rendkívül megragadó lovagi, vitézi torna, amely a korhű jelmezekkel, fegyverekkel megannyiszor megdobogtatja a nézők szíveit. Amióta pedig az egykori mátrai erősség feltárása, nagyobb arányú megmentése, helyreállítása is folyamatban van, még több látnivalóval bíztat!

Nem sokkal távolabb a mátraalji Kisnána lényegesen praktikusabb kínálattal fogadja vendégeit, mivel – már érdekesség ez is! – önkormányzati tulajdonú vára a bájos falucska közepén barátságos dombocskáról tekint a település apró házaira. Ugyanekkor a várturizmus híveit évközben több sajátos műsorral szórakoztatja. Remek helyszín ezekhez az önmagában is lenyűgöző ősi környezet a megmászható, szinte épen maradt toronnyal, a vén falak ölelésében nyújtózó fahíddal, a titkokat rejtő öreg pincék sejtelmes bűvölésével.

Kisnána vára természetesen korántsem éri be ennyivel! A közösségi önkormányzat a már korábban kezdett és mind következetesebben folytatódó felújítással egy igazibb történelmi kirándulóhely megteremtésén fáradozik. Törekvéseihez szerencsére nemrégiben 300 millió forintos támogatást is nyert a Regionális Operatív Program keretéből. S a munkák során már végeztek a pinceszigetelésekkel, magasították a várfalakat, múzeumi szakemberek segítségével sikerült befejezni a többcélú hasznosításra szánt terem régészeti feltárását. Míg a továbbiakban – országosan egyedülálló attrakcióként! – virtuális sétára is módot teremtettek: kronoszkóp igénybevételével lehetővé teszik, hogy az itt időző, sétálgató vendégek valamivel mélyebben bepillanthassanak a középkori állapotokba. A tervek szerint az egykori palotában kőtárat és opálbemutatót nyitnak, a toronyban négyszintes kiállítást szeretnének. Pincei bortrezorral, hangulatos borkóstolóval is hívogatnak, kétszáz személyes lelátójú új szabadtéri színpaddal is bővítik a szórakozási lehetőségeket. Míg a már említett többcélú teremben a különféle családi rendezvényeken túl biztosítani kívánják, hogy az iskoláskorúak akár rendkívüli történelemórákat is élvezhessenek.

S jó hír az is Kisnánáról, hogy az elképzelések megvalósulására nem kell túl sokáig várni. Ugyanis a tervek a következő esztendő, 2011 júniusának végére ígérik a vár helyreállításának befejezését. Ilyenformán a mátraalji falu már a jövő nyártól a turisták nagyobb kedvében járhat.

Gyóni Gyula