Indiában mutatkoznak be a visegrádi országok

A Visegrádi Országok 2010. évi marketingtervében meghatározottak szerint újabb tengerentúli piacokon, Indiában és Brazíliában is megkezdi a közös marketingtevékenységet Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia. Ennek jegyében, április 12-17. között közös road show-ra indultak a tagországok Indiában, hogy népszerűsítsék turisztikai kínálatukat.

A négy ország turisztikai együttműködése a The European Quartet – One Melody (Európai négyes-közös dallam) márkanév alatt 2004 óta folyik sikeresen. A V4 országok együttműködésének fő célja, hogy összehangolt munkával és a rendelkezésre álló források egyesítésével közösen népszerűsítsék a közép-európai régió turisztikai kínálatát mind szélesebb körben, elsősorban a tengerentúli piacokon.

A Visegrádi Országok eddigi fő célországai – USA, Japán, Kína, és Oroszország – mellett, több éve napirenden van az indiai közös promóció is, mivel a tagországok nagy potenciált látnak az indiai piacban. Az elmúlt három évben a V4 országok közösen vettek részt a szingapúri ITB Asia vásáron, amelyen számos indiai utazásszervező látogatta meg a Visegrádi Négyek standját, és érdeklődését fejezte ki a tagországok árualapja iránt. A szingapúri tapasztalatokra alapozva a négy ország úgy döntött, hogy idén egy road show keretében mutatkoznak be mint lehetséges új desztinációk az indiai érdeklődők számára.

A szakmai rendezvénysorozatot nagy médiakampány előzte meg az országban: olyan lapokban jelentek meg hirdetések és a V4 országokat bemutató cikkek –  TRav Talk, T3, TravelBiz Monitor és a Voyager Magazin –, amelyek gyakorlatilag az egész indiai turisztikai szakmát lefedik.

A road show során április 12-17. között öt városban – Új-Delhi, Bengaluru, Csennaj, Kalkutta és Mumbai – mutatkoztak be a Visegrádi Országok az egyes helyszíneken kb. 70-80 meghívott (utazási irodai szakemberek, újságírók) előtt. Az egyes állomásokon minden tagország egy rövid prezentáció keretében ismertette turisztikai kínálatát, ezt követően pedig szakmai tárgyalásokra került sor. A szakmai delegációt Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója vezette.

A magyar utazási irodák is várakozással tekintenek az indiai piac által kínált lehetőségekre. Az eseménysorozaton részt vett a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének Belföldi Beutaztató Szakterületi érdekképviselője Drégely Ágnes, akinek az irodája – Tour East Tour Kft. – az egyik legaktívabb az indiai piacon, továbbá jelen volt az Atlasz World Travel képviseletében Fekete Zsuzsanna is.

India a világ második legnépesebb országa. Az európai dimenzióban felfoghatatlan, több mint 1 milliárd fős népességével India piacának jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ezért fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk rá. Annak ellenére, hogy India jelenleg elenyésző szerepet játszik Magyarország beutazó turizmusában, világviszonylatban azonban mindenképp fontos és potenciális küldőpiac, olyan tényező, amellyel rövid vagy hosszabb távon minden turisztikai desztinációnak számolnia kell.

A Visegrádi Országok távolabbi piacokon való együttműködésének a válság okozta keresleti tendenciák változása és a rendelkezésre álló marketing erőforrások – mind a négy tagállamban érzékelhető – csökkenése miatt is nő a jelentősége. A közös promóció révén költséghatékonyan oldható meg ezeken a piacokon a régió iránti érdeklődést fenntartó marketingtevékenység. Az együttműködésben szereplő tengerentúli piacok közül a válságot megelőző években Kínából és Oroszországból folyamatosan kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható a V4 országokba irányuló beutazásban, amely Kína esetében a válság ellenére fennmaradt. Sajnos ugyanakkor az amerikai és japán piacot erősen visszavetette a válság. Emiatt is döntött a négy ország a 2010. február 17-én aláírt marketingtervében arról, hogy újabb tengerentúli piacokon, Indiában és Brazíliában is megkezdi a közös marketingtevékenységet.