Marad a TC

Javában tárgyalja az Országgyűlés a jövő évi költségvetés törvény tervezetét, amelyhez az Országgyűlés szakbizottságai is megteszik a területeket érintő  saját javaslataikat.

{module 221}

Erről esett szó az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága legutóbbi ülésén is, ahol többek között megtárgyalták a Turisztikai Célelőirányzat (TC) költségvetésben biztosított összegét.

A tervek szerint a jövő  évben is az idei összegnek megfelelő keret áll rendelkezésre, de abban ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt egyetértettek, hogy a hatásos turisztikai marketinghez ennek legalább a duplájára lenne szükség.

A törvényjavaslat 10 milliárd 85 millió forintot tartalmaz, amelynek belső szerkezete még nincs teljesen kidolgozva, egy biztos pont van benne, hogy ebből 4,9 milliárd forint lesz a Formula-1 költségvetési támogatása. Így igazából közel 6 milliárd forint, ami felett a szakma rendelkezik, ebből kell fedezni az MT Zrt. működését és az országos marketing tervet.

Abban is egyetértés volt a honatyák között, hogy a magyar gazdaság jelenlegi és jövő évi helyzetét nagymértékben meghatározza a magyar idegenforgalom bevétele, ezért szükség lenne a nagyobb támogatásra, mert a turizmus bevételeinek multiplikátor hatása túlmutat a szakma határain. 

Sokat várnak a képviselők a SZÉP Kártyától, de ez nem pótolja a Nemzeti Marketing Terv külföldi reklámokra költhető keretet.

{module 221}