Meggyőztük a német Rheuma Ligát

Hévíz GyógytóAmint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Turizmus Zrt. meghívására és szervezésében, február közepén hazánkba látogatott Németország legnagyobb, betegeket tömörítő egyesületének a Rheuma Ligának a vezetősége, hogy egy tanulmányút keretében megismerkedjen a nyugat-magyarországi és a balatoni gyógyhelyek szolgáltatásaival. A szervezet 260.000 aktív taggal Németország legnagyobb, betegeket tömörítő egyesülete, amely a beteghálózatán keresztül 9 millió krónikus beteg érdekeit képviseli. A németországi tartományi vezetőket a négynapos magyarországi tanulmányúton Mezősi Csilla, az MT Zrt. egészségturisztikai szakértője kísérte végig.

{module 221}

A tanulmányút során a résztvevőknek számos lehetőséget biztosítottak arra, hogy a magyarországi gyógyvizek erejét maguk is megtapasztalják. Megmártózhattak a Hévízi Gyógytóban, majd a Szent András Reumakórház főorvosának Dr. Szekeres Lászlónak a vezetésével betekintést nyerhettek a Hévízen alkalmazott gyógymódokba és megismerhették a legfrissebb kutatási eredményeket, orvosi tapasztalatokat. Találkoztak a Hévízen tradicionálisan alkalmazott súlyfürdő „feltalálójának”, Dr. Moll Károlynak a lányával Dr. Moll főorvos asszonnyal is, aki elmagyarázta és bemutatta a híres módszert.

A hévízi mellett, a zalakarosi és a sárvári gyógyászati lehetőségeket mutatták be orvosi szakvezetéssel a résztvevőknek: a szakemberek mindenhol a gyógyvíz és a komplex gyógykúrák – mellékhatások nélküli – eredményeire igyekeztek felhívni a vendégek figyelmét. A csoport számára meglepetést okozott a régióban bemutatott szállodák egészségmegőrző és gyógyszolgáltatásainak sokrétűsége, továbbá az, hogy a német tapasztalatoktól eltérően a magyarországi gyógyszállók gyógy-komplexumként működnek, ami azt jelenti, hogy a szállókban nemcsak reumatológus szakorvosok segítik a gyógyulni vágyó vendéget, hanem más orvosi szakterületek tapasztalatait is bevonják. A német tartományokban nem ritka az, hogy a reumatológiai szakrendelésre 4-5 hónapot is várniuk kell a betegeknek. A magyarországi szállókban tapasztalt gyorsaság és hatékonyság kimondottan nagy potenciált jelent a hazai egészségturizmus számára főként azt követően, hogy elfogadják az Európai Unió határokon átnyúló egészségügyi törvénycsomagját.

A Rheuma Liga képviselői több árkategóriára voltak kíváncsiak, ezért a tanulmányút során három, négy és ötcsillagos szálláshelyeket mutattak be számukra. A vendégek minden kategóriában kiválónak értékelték az orvosi ellátás színvonalát. Az első bemutatkozó túra pozitív képet festett Magyarország egészségturisztikai kínálatáról a résztvevők számára. Az MT Zrt. németországi külképviselete a jövőben a Rheuma Liga helyi szervezeteivel is marketing-együttműködést szorgalmaz.

A Magyar Turizmus Zrt. által a közelmúltban tető alá hozott legújabb szakmai együttműködés keretében, Németország egyik jelentős, gyógy- és wellness turizmusra szakosodott nagyvállalata, a PA Touristik rendszeres garantált busztranszfereket biztosít nyugat-magyarországi és balatoni gyógyhelyekre, nevezetesen Hévízre, Zalakarosra, Sárvárra és Bükfürdőre.

A buszjáratok mellett, a partnerek együttműködnek a Sármellékre irányuló repülőjáratok fejlesztésében is annak érdekében, hogy Németországból minél könnyebben elérhetőek legyenek a nyugat-dunántúli és balatoni gyógyhelyek.

{module 221}