Megkurtított kurtaxa

Megkurtított kurtaxaTöbbszörösen nehéz helyzetbe kerültek az idegenforgalmi települések önkormányzatai, tekintettel arra, hogy 2010-ben a hozzájuk befolyó idegenforgalmi adó (kurtaxa) mellé járó állami támogatás felére csökkent. Ez összességében majdnem 3 milliárd forintos bevétel kiesést okozhat, amelyből másfél milliárd forint a Balaton területére esik.

Az eddig minden adóforint mellé járó két forint állami támogatás egy forintra csökkent és ez különösen nagy veszteségeket okoz a Balatonnál, hiszen ezen városok és falvak egyik legfontosabb bevétele a turistákra kivetett éjszakánként és személyenként általában 250-300 forintos idegenforgalmi adó és az ahhoz kötődő állami támogatás volt.

Méhész László Balatonszárszó  polgármestere elmondta, hogy tavaly a város 645 millió forintból gazdálkodhatott és ebből 45 milliót tett ki az idegenforgalmi adó és az ahhoz kapcsolódó kiegészítés. A polgármester véleménye szerint az ebből adódó kiesést nem lehet külön választani az önkormányzatokat amúgy is sújtó megszorításoktól, amely alapján például Balatonszárszó ebben az évben 62 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat.

Hévízen 250 millió  forintos bevétel kieséssel számolnak. Vértes Árpád polgármester – aki egyben a Fürdővárosok Szövetségének elnöke is –  kiemelte, hogy az elvonások miatt a fürdővárosokban az eddiginél jóval kevesebb jut majd fejlesztésre és ráadásul az ipar hiányában ezeken a településeken a kiesett bevételeket másból pótolni nem lehet.

A balatoni településeket összefogó Balaton Szövetség elnöke Balázs Árpád Siófok polgármestere szerint nem átgondolt a meghozott intézkedés, hiszen a bevétel kiesés rontja a települések idegenforgalmi versenyképességét, ahol nem is egymással való versengésről van szó, hanem a nagyvilágban fellelhető konkurenciáról. Siófokon 24 ezer fő az állandó lakosok száma, de a nyaralók miatt 120 ezer főre kiépített infrastruktúrát kell üzemeltetni egész éven keresztül.

Mit lehet tenni? Törik a fejüket a polgármesterek s feltehetőleg a bevétel kiesést csak a nyaralók terhére meghozott intézkedésekkel lehet pótolni. A tervek között szerepel a 70 év fölöttiek üdülőhelyi díjának bevezetése az ingyenes strandok fizetővé tétele, az amúgy is magas üdülőhelyi és személyszállítási díjak megemelése – amelyek összességében egy négytagú család nyaralását két hétre, akár 10%-kal is megemelheti. És akkor nem beszéltünk még a megemelkedett közlekedési tarifákról, útdíjakról, a megadóztatott üdülési csekkekről – így valós a félelem, hogy a belföldi turizmus jelentősen visszaesik.