Négynapos ünneppel nyílik meg Várkert Bazár

Négynapos ünneppel nyílik meg Várkert Bazár

A Várkert Bazár megújult épületegyüttesét április 3-án, nyilvános avatóünnepség keretében adják át a közönségnek, majd ezt követően április 6-áig tartó programsorozattal ünneplik a kétszáz éve született tervezőt, Ybl Miklóst és a megújult műemléket.

Négynapos ünneppel nyílik meg Várkert Bazár

„Mérhetetlen nagy adósságot törlesztünk ezen az avatóünnepségen a Várkert Bazár átadásával saját fővárosunkkal és saját nemzeti közösségünkkel szemben” – hangoztatta L. Simon László, a Várkert Bazár megújításával megbízott kormánybiztos az átadás részleteiről tartott szerdai sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy jelenleg még több mint 800 ember dolgozik a helyszínen, azonban egy hét múlva a fejlesztés első üteme teljesen befejeződik.

Miután Orbán Viktor miniszterelnök átadja az épületet, háromnapos ünnepi rendezvénysorozat veszi kezdetét a Bazár területén és több fővárosi helyszínen az Ybl-bicentenáriumhoz kapcsolódóan. Az átadást és az ünnepi műsort követően a Bazár déli palotájának tereiben három kiállítás is megnyílik ezen a napon: a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Ostromok és hétköznapok címmel a Várkert Bazár területének történetét mutatja be a felújítás során fellelt régészeti emlékek alapján, A modern reneszánsz derült idomai című tárlat Ybl műveiből válogat és a bazár építkezésének történetéről számol be, a műemlék rekonstrukciójának munkálataiba pedig az Egy építkezés képei című fotókiállítás ad betekintést.

L. Simon László arról is szólt, hogy Ybl Miklós április 6-ai, 200. születésnapjához kapcsolódva számos ünnepséget rendeznek. Április 4-én fogadást tartanak azok tiszteletére, akik az épület megmentéséért csaknem két évtizeden át dolgoztak, április 5-én az Ybl Egyesület szervezésében koszorúzás lesz Ybl Miklós szobránál, bemutatják a Magyar Nemzeti Bank által kibocsájtott Ybl-emlékérmet és a Magyar Posta emlékévhez kapcsolódó alkalmi bélyegblokkját, majd helyszíni bejárást tartanak a Bazár épületében a vezető építészek vezetésével. Április 6-án a Szent István bazilikában misét celebrálnak Ybl Miklós tiszteletére, majd az Operaházban rendeznek több vezetett programot. Este itt kerül sor az Ybl Miklós-díjak átadására, amelyet bicentenáriumi díszhangverseny követ.

L. Simon László a Várkert Bazárral kapcsolatban kiemelte, hogy az 1875–1883 között, Ybl tervei alapján készült neoreneszánsz épületegyüttes építése óta számos viszontagságon ment keresztül, 1984-óta teljesen zárva van, 1996-ban pedig felkerült a World Monuments Found (WMF) műemlékvédő szervezet a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékeit nyilvántartó listájára. Elmondta, hogy az épület megépítése óta küzd funkcionális problémákkal, sem Ybl korában, sem később nem tudta kiszolgálni megfelelően a közönséget.

„A korábbi problémákat átgondolva az építészek most olyan koncepciót dolgoztak ki Zumbok Ferenc korábbi kormánybiztos irányítása mellett és a Várgondnokság, valamint a Budavári Önkormányzat közreműködésével, amely hosszútávon fenntartható működést garantál az épületnek” – emelte ki.

Elmondta, hogy április 3-án átadják a teljesen megújult épületegyüttest, a második ütemben augusztus 28-áig pedig befejezik a multifunkcionális rendezvénytermet, a mélygarázst valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját. Ekkorra megújul a Lánchíd utca is, amely új burkolatot és kerékpársávot kap, valamint a vízhordó lépcső mellé mozgólépcső és látványlift is készül, amely biztosítja az összeköttetést a Duna-part és a budai Vár között.

Az épületben  összesen 2500 négyzetméternyi kiállítótér fogadja a látogatókat és egy 900 négyzetméteres rendezvényterem is helyet kapott. Az Ybl tervei alapján épült komplexumból 8988 négyzetméternyi épületrészt újítottak fel, a mélygarázzsal együtt pedig 17 722 négyzetméternyi új területet építenek hozzá. Továbbá 8734 négyzetméter nagyságú kertet és udvart is kialakítanak, amely a várakozások szerint 250 ezer látogatót vonzhat évente.

Szólt arról, hogy a rekonstrukcióhoz kapcsolódva megújult a bazár szomszédságában lévő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum teljes lábazata is, valamint kicserélték a nyílászárókat, a csatornákat, és a tetőszerkezeten kívül a teljes homlokzatot is felújították. Erre a kormány 100 millió forintot adott állami forrásból. A közlekedés megújításával kapcsolatban elmondta, hogy két új villamosmegálló is létesül, egy a Várkert Kaszinónál, egy pedig a Rudas fürdőnél, valamint egy új, dunai kikötőt is építenek, amely bekapcsolódik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalmába.

Nagy Gábor Tamás, I. kerületi polgármester elmondta, hogy 18 éve az önkormányzat kezdeményezte az épület felvételét a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékei közé, ahogy most, a megújuláskor, szintén ők keresték meg a műemlékvédelmi világszervezetet a listáról való lekerülés okán. „A szervezet örömmel vette a jelzést, hogy megmenekült a helyszín és szakmailag autentikus felújításra került” – hangoztatta, majd hozzátette: a WMF európai képviselőjét is meghívták az április 4-ei fogadásra, vélhetően itt jelentik majd be, hogy törölték a listáról a Várkert Bazárt.

(MTI)