Síelj itthon!

Síelj itthon!

A magyarországi téli sportok turisztikai vonatkozásairól, kiemelten a hazai síelési lehetőségekről tartott sajtótájékoztatón dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az idei évet értékelve hangsúlyozta: az eddigi adatok minden tekintetben megalapozzák azt a pozitív várakozást, mely szerint az idei lehet Magyarországon minden idők legsikeresebb éve a turizmusban.

Síelj itthon!

Idén az első háromnegyed évben 8,16 millió vendég 20,75 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken. A vendégszám 8,4%-kal, a vendégéjszaka-szám 6,4%-kal haladta meg a tavalyi értéket. Ezen belül az összes vendégéjszakák közel felét kitevő belföldi vendégforgalom emelkedése is 6,3%-os volt. A helyettes államtitkár jó szezont kívánt minden érintettnek, hiszen ha az ötszázezer hazai síelő csak néhány százalékát sikerülne hazai síterepeinken tartani, és rávenni őket, hogy akár csak egy éjszakát hazai ott töltsenek, az akár több tízezres nagyságrendben bővíthetné a belföldi vendégforgalmat. Mindez jótékonyan járulna hozzá a belföldi turizmus teljesítményének további erősödéséhez a hagyományosan holtszezoni időszaknak számító téli hónapokban. Elmondta, hogy a hazai vállalkozások valóban mindent elkövetnek azért, hogy – domborzati és éghajlati adottságainkat figyelembe véve – Magyarországon is elérhető legyen a síelés lehetősége. A belföldi síterepek egyrészt közelebb vannak, másrészt elérhetőbb az áruk, mint a külföldieknek, így akinek csak kevés ideje van, vagy kisebb gyerekeit szeretné síelésre oktatni, annak nagyon szerencsés, hogy itthon is rendelkezésre állnak a szükséges feltételek.

A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese Glázer Tamás elmondta: a „Síelj itthon!” elnevezésű projekt kiemelt jelentőségű a téli szezon turizmusának élénkítésében. A hazai sípályák és a kapcsolódó szálláshelyek, vendéglátóhelyek többsége olyan kis- vagy középvállalkozás, amely elfogadja fizetőeszközként a hazai turizmus motorját, a SZÉP kártyát is. Kiemelte: számos magyarországi sípálya várja a téli időszakban a síkedvelőket, és a jól felszerelt műanyag pályák is tökéletesen alkalmasak a sítudás hazai megszerzésére gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A hazai szolgáltatások minősége eljutott arra a szintre, hogy kezdőtől a profikig mindenki jól érezheti magát a különböző pályákon.

Glázer Tamás is megerősítette, hogy az eddigi eredmények alapján minden esély megvan arra, hogy 2015 is rekordév legyen a magyar turizmusban. Ezt erősíti az idei téli szezonban immár 10. alkalommal indított Budapest Winter Invitation promóciós kampány is, melyet a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a turisztikai szolgáltatókkal együttműködésben hirdetett meg. A kampány célja Budapest téli szolgáltatásainak népszerűsítése, a vendégforgalom növelése és a látogatók tartózkodási idejének meghosszabbítása – tájékoztatott Glázer Tamás.

A sajtótájékoztatón Fehér Gyula a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke elmondta: a Klaszter célja változatlanul a sport- és fizikai aktivitás hazai népszerűsítése, a havas sportok kultúrájának, a biztonságos téli sportolás ismereteinek széles körű terjesztése, sípályák biztosítása, vagyis a síélet fejlesztése Magyarországon. Hazánkban jelenleg 14 sílifttel működő sípálya, illetve 27 síiskola működik.