Turisztikai rollertúrák Szegeden

Elektromos rolleren gurulva nézhetik meg a turisták a jövőben Szeged nevezetességeit. A világ nagyvárosaiban rendkívül népszerű a Segway, amellyel igazi szórakozás a közlekedés. A Segway (elektromos roller) az első olyan önegyensúlyozó közlekedési eszköz, amelyet arra terveztek, hogy bárhová elvigye az embert. A járművel igazi szórakozás a közlekedés.

 

{module 221}

A szegedi Ex-Ante 2002 Kft. pályázatot nyújtott be Segway Szeged címmel a Dél-alföldi Regionális Operatív Programhoz azzal a céllal, hogy új, innovatív turisztikai szolgáltatást vezessen be a megyeszékhelyen. A projektben 7 Segwayt, valamint a járművek szállítására alkalmas kishaszon-gépjárművet szereznének be.

A Segway magyar nyelvű honlapja azt írja: a kevés helyet foglaló és bárhol újratölthető járgány azért fantasztikus, mert bár csak két kereke van, függőleges helyzetben tud maradni akkor is, amikor az ember előredől. Sok technológiai érdekességet sűrítettek bele, amit észre sem vesz a használója. Lézeres giroszkópok érzékelik, hogy a Segway mikor kezd dőlni. Az információ a kerekeket a megfelelő irányba és megfelelő sebességgel hajtó motort vezérlő számítógépbe kerül, s a roller megőrzi egyensúlyát. Rengeteg egység – két számítógép, öt giroszkóp, két akkumulátor és két motor – ügyel a biztonságra. Ha bármelyik elromlik, a másik helyettesíti.

A csodajárgányon nincs se gáz, se fék, csak testbeszédével, testmozdulataival irányítja a használója. A mobil, kényelmes városnézés felejthetetlen és izgalmas élményt nyújt a turistáknak.

Az Ex-Ante 2002 Kft. projektjének fő célja Szeged nevezetességeinek, látnivalóinak izgalmas utazással egybekötött bemutatása – tematikus túrák keretében.
A február 24-i szegedi városi közgyűlés napirendjén is szerepel a téma. A testület arról határozhat, egyetért azzal, hogy a városban új turisztikai attrakció létesüljön, ezért támogatja a szegedi cég Segway Szeged címmel benyújtott pályázatát. Az önkormányzatot anyagi vagy egyéb kötelezettségvállalás nem terheli a projekt megvalósításában. A közgyűlés ugyanakkor felkérheti a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, hogy nyertes pályázat esetén a város turisztikai vonzerejének növelése érdekében működjön együtt az Ex-Ante 2002 Kft.-vel.

{module 221}