Új elnök a bizottság élén

Távozik az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának éléről Szalay Ferenc. A Fidesz parlamenti képviselője elmondta, hogy sikeresnek ítéli meg a szakbizottságban végzett elnöki tevékenységét, s köszönetet mond mind a bizottság tagjainak, mind a kormánypárt frakciójának a támogatásért.

Új elnök a bizottság élén

Ugyanakkor, nem tudja összeegyeztetni a polgármesteri (Szalay Ferenc Szolnok polgármestere) és sportvezetői (a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke is) feladatait, úgy érzi, nem tud teljes értékű  munkát végezni három, ilyen felelősségteljes pozícióban. A szakbizottság leköszönő elnöke fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a sport és turizmusbizottság tagjaként továbbra is szolgálni kívánja a két szakterület parlamenti képviseletét.

Az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának elnökének választották a szegedi Bohács Zsoltot. A korábbi kenuvilágbajnok Szalay Ferencet váltja a bizottság élén.

Négy új bizottsági elnököt választott a parlament: a fideszes Bohács Zsolt váltja párttársát, Szalay Ferencet a sportbizottság élén – döntött az Országgyűlés a házelnök javaslatára. A világbajnok kenust telefonon értük utol, természetesen az első szó a gratulációé volt.

– Köszönöm, számomra is komoly elismerés, hogy a bizottság vezetője lettem. A sportolói múltam nagyban hozzájárult, hogy engem javasoltak, és végül engem választottak. Komoly kihívás számomra is a munka, egyelőre nincs bennem drukk, de mindenképpen izgalommal várom a feladatokat – nyilatkozta.

Bohács Zsolt (Szeged, 1964. március 22. –) ötszörös kenu világbajnok, amatőr golfvilágbajnok, ügyvéd, 2010-től országgyűlési képviselő a Fidesz-KDNP színeiben, ahol a Fidesz frakciójában foglal helyet.

A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (1992-1997) szerzett jogász végzettséget. 1997 óta folyamatosan jogi pályán dolgozik, ahol elsődlegesen büntető-, polgári-, családi-, társasági joggal foglalkozik.

1992-ben nősült, felesége Dr. Bohácsné Dr. Altmayer Anita, aki elismert bőrgyógyász és immunológus. Egy lányuk van, Gerda.

2009-ben csatlakozott egy frissen alakult szegedi, polgári értékrendek mentén szerveződött civil körhöz, ami azzal foglalatoskodott, hogy a különböző szakterületekre megpróbálta a lehető legalkalmasabb szakembereket ajánlani elsősorban a helyi Fidesz figyelmébe.

Neve ezen tevékenysége kapcsán merült fel, mint lehetséges egyéni országgyűlési képviselő jelölt Botka László ellenében. A felkérést elfogadva a 2010-es országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP színeiben meg is nyerte Csongrád megye 3-as számú egyéni választókörzetét a szegedi szocialista polgármesterrel, Botka Lászlóval szemben.