Új légi összeköttetések Észak-Európával

SAS Scandinavian AirlinesA Magyar Turizmus Zrt. észak-európai képviseletének jelentése szerint, az SAS skandináv légitársaság offenzívába kezdett: november 22-én és 23-án 45 új útvonal megnyitását jelentette be. Az új járatok között két olyan útvonal is van, amelyekért a Malév leállása után a Magyar Turizmus Zrt. erősen lobbizott az SAS vezérkarnál. A skandináv légitársaság járatai Koppenhágából március 31-től szombat kivételével naponta, Osloból pedig hetente háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap közlekednek majd Budapestre. A szabadidős forgalom mellett elsősorban a hivatásturisztikai területen jelentenek az új járatok nagy lehetőséget a hazánkba irányuló légi forgalom növelésére mindkét városból.

{module 221}

A Norwegian is bejelentette nyári menetrendjét: budapesti járatainak számát Oslóból a tavalyi heti 7-ről 9-re (csütörtökön és vasárnap napi két járat lesz, ami ideális), Stockholmból heti 5-ről 6-ra, Koppenhágából pedig heti 4-ről 6-ra emeli.

Ígéretes tárgyalást folytatott az MT Zrt. észak-európai képviselete a nemrég létrejött FLYNONSTOP.no norvég légitársasággal is, amely Oslo, központi elosztó monopóliumának megkerülésére indít közvetlen járatokat a gazdag délnyugat-norvégiai régióban található Krisitiansandból, a legnépszerűbb európai nagyvárosokba. Menetrendjük egyelőre 8 úti célt tartalmaz (Barcelona, Berlin, Dubrovnik, London, Mallorca, Nizza, Párizs és Parma). Az MT Zrt. stockholmi munkatársa, Max Hinnerud tárgyalásai alapján Budapest várhatóan a legközelebb megnyíló 2-3 útvonal között lehet (Budapest mellett Bécs, Prága, Lipcse és Róma van versenyben).

Észak-Európából a KSH adatai szerint idén szeptember végéig 568 ezer kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszaka realizálódott, amely a bázis időszakhoz mérten 12%-os növekedést jelent. A piacot a vártnál kevésbé rendítette meg a Malév év eleji leállása, ugyanakkor a forgalom szerkezete átrendeződött: valamelyest visszaesett a MICE és csoportos forgalom, de rendkívüli dinamikával növekedett az egyéni vendégek száma. Kiemelkedően magas volt a forgalom növekedése norvég (+25%) és svéd (+20%) relációban. Az észak-európai forgalom 75%-a a budapesti régióra koncentrálódik, ahol 426 ezres vendégéjszaka számmal az északi piac Németország mögött (514 ezer vendégéjszaka) a második helyre került. Említést érdemel, hogy az északi vendégek – a balatoni kempingeket is favorizáló dánok kivételével – szinte kizárólag szállodai elhelyezést vesznek igénybe, a szállodákban realizált forgalom (484 ezer vendégéjszaka) az összes északi vendégéjszaka 85%-át teszi ki és rendkívül dinamikus, 20%-os növekedést mutat.

{module 221}