Utazás helyett televízió

Egy friss uniós kutatásból kiderült: az emberek változtattak szabadidejük eltöltésén, és drasztikusan csökkentették például a bárokban, éttermekben, vagy utazásra elköltött időt és pénzt. A magyarok szabadidejüket főként családjuk és barátaik körében, illetve a tévé és az internet előtt töltik. Időráfordításukban az internet mára felzárkózott a tévé mellé.

Az európai tévénézők nagy része mára belefáradt a gazdasági világválsággal foglalkozó  elemzések és műsorok folyamatos áradatába. Többségük arról is meg van győződve, hogy a szűnni nem akaró és túlzó tévés jelenlét súlyosbította a valós helyzetet. A válságról szóló információk begyűjtésében pedig már első helyre sorolódott a web.

A „The Reputation Institute”  2009 októbere és decembere között, immár hatodik alkalommal készítette el éves televíziózási szokásainkat elemző kutatását a UPC számára. A reprezentatív kutatásban ezúttal 11.000 európai állampolgár vett részt Hollandiától kezdve, Lengyelországon át Magyarországig.

A tévézési szokásainkra vonatkozó kérdésekből kiderült, hogy a várakozásokkal ellentétben, az emberek nem elsősorban a szappanoperák, az utazás, vagy a sport világába menekülnek a válság elől. Azonban egyértelműen látszik, hogy Európa-szerte kevesebb külső szabadidős tevékenységet folytatnak, és több időt töltenek otthon, a tévék előtt. Általánosan elmondható, hogy a háztartások megpróbálnak spórolni, szorosabbra húzni a nadrágszíjakat és ennek elsődleges áldozatai az éttermek, bárok és a mozik voltak Európa-szerte. Magyarországon a megkérdezettek csaknem fele vallotta azt, hogy a szabadidős tevékenységekre fordított összeg lefaragásával küzd a válság ellen. Ugyancsak a válaszadók fele mondta azt idehaza, hogy emiatt kevesebb lehetősége van szabadságra menni. Eszerint a vakációzás pénzügyi kereteit Írország és Románia után Magyarországon érintette legjobban a krízis.

A megkérdezettek mintegy egynegyede nyaralásain, sporttevékenységein, sportrendezvények látogatásán, valamint újságvásárlásain is megtakarít. Ezzel szemben az otthon végezhető szabadidős tevékenységek aránya megnövekedett a válság hónapjai alatt. Sokkal többen választották a televíziózást, DVD- vagy videofilmek megtekintését, esetleg a videojátékokat. A magyarok is hasonlóképp változtattak szabadidős szokásaikon. A megkérdezettek 12 százaléka több időt tölt családja és barátai körében, illetve a TV előtt, mint a válság előtt. Elsöprő többségük a megszorítás ellenére sem váltott kisebb tévés előfizetői csomagra. Viszont 17%-uk az internetezésre fordított idejét növelte. Ennek az is a magyarázata lehet, hogy a krízisről szóló hírek elsődleges forrásává a világháló lépett elő: a hazai megkérdezettek több mint fele főként a webről tájékozódik, és ebben Európában csak a csehek és a hollandok előznek meg minket.

Miközben az osztrákok és a svájciak elsősorban még mindig az újságokból értesülnek a világválság híreiről, Magyarországon a megkérdezettek 51 százaléka az internetet, 36 százaléka a televíziót, míg az újságokat 7, a rádiót pedig csak 5 százalékuk említette elsődleges gazdasági hírforrásként – derült ki a UPC és a Reputation Institute páneurópai kutatásából.