Virágos Magyarország 2013 díjátadó

Gyulán osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2013. évi díjait. A díjkiosztó  ünnepségre háromszázegy önkormányzat képviselője kapott meghívást.

Virágos Magyarország

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Gyulának, falu kategóriában Zebegénynek ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2014. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében.

Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmaz különdíjjal. A miniszterelnök díjait Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége adta át Balatonfürednek és Komlóskának. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága Mosonmagyaróvárt és Csemőt jutalmazta, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága pedig Sárospatak város önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága Sátoraljaújhelyt és Dunakilitit jutalmazta. A Belügyminisztérium Debrecennek, Tivadarnak, Győrnek, Orfűnek, Encsnek és Fehértónak nyújtott át díjat, a belügyi személyi elismerést Laczkó Mária, Hévíz város főkertésze kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Hévíz a 2013. évi európai versenyben országos első helyezést szerzett. A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Vidékfejlesztési Minisztérium Hajdúnánás és Poroszló önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Sopron kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért három óvoda és két iskola munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Denéné Tóth Marianna vezérigazgató asszony nyújtotta át Nagykőrös és Kaposvár képviselőinek. Budapest főváros díját a XIX. kerület nyerte el.

Harmadszor került átadásra a ”Magyarország legszebb főtere” díj, melyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. A 2013. évi nyertes Budapest II. kerülete, a Mechwart tér lett. Budapest Főváros Önkormányzata a „Budapest legszebb főutcája” díjat a XX. kerületnek ítélte oda.

A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat idén Ráckeve, Tiszakécske, Szerencs, Sárvár, Salgótarján, Siófok és Tapolca kapta. Ezt a díjat régiónként csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

A 2013. évi felhívásra 301 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (40), második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye (25), a harmadik helyre Győr-Moson-Sopron megye (24) került. Budapestről tizenegy kerület nevezett be a versenybe. A gyulai díjkiosztó ünnepségen összesen több mint százhúsz települést jutalmaztak a kiírók vagy szponzorok felajánlásaiból.

Többek között itt osztották ki a 2013. évi Rozmaring-díjakat azoknak az éttermeknek, amelyeknek mind gasztronómiai kínálata, mind pedig környezete kimagaslóan igényes.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.

2013-ban jelentős magyar siker született: Hévíz város kategóriában, Csopak pedig falu kategóriában szerzett ezüstérmet. Jövőre Gyula és Zebegény indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő versenyben.