Virágos Magyarországért

Balatonfüreden osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2010. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre mintegy háromszázötven önkormányzat képviselője kapott meghívást. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés két bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen részt vevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írja ki.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Balatonfürednek, falu kategóriában Paloznaknak ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2011. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében.

Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmaz különdíjjal. A miniszterelnök díjait Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége adta át Hajdúszoboszlónak és Lövőnek. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága Tiszadobot és Kunszigetet jutalmazta, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága pedig Kisbajom község önkormányzatának munkáját ismerte el.

A Belügyminisztérium Százhalombattának, Herceghalomnak, Cigándnak, Nyergesújfalunak, Szekszárdnak és Kondorosnak nyújtott át díjat, a személyi elismerést Nagy Zsolt, Sopron város főkertésze kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Sopron Megyei Jogú Város a 2010. évi európai versenyben ezüstérmet szerzett. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi díját Tokaj és Ludányhalászi, míg a hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért Makó és Kisharsány kapott díjat. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális díját Nádasdladány kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért két óvoda és három általános iskola munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. díjait Horváth Gergely vezérigazgató adta át Debrecen és Szarvas képviselőjének. Budapest főváros díját a XIII. kerület nyerte el.

Először került átadásra a „Magyarország legszebb főtere, főutcája” díj, melyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. A 2010. évi nyertes Kaposvár városa lett. Budapest Főváros Önkormányzata a „Budapest legszebb főtere” díjat a XX. kerületnek, Pesterzsébetnek ítélte oda.

A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat Budaörs, Gyula, Hidvégardó, Fehértó, Csesztve, Balatonföldvár és Bábolna kapta. Ezt a díjat régiónkét csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

A 2010. évi versenybe 351 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (51), második helyre Borsod megye (37), harmadik helyre Veszprém megye került (32), Budapestről pedig hét kerület nevezett be. A balatonfüredi díjkiosztó ünnepségen összesen több mint száz települést jutalmaztak a kiírók vagy szponzorok felajánlásaiból.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás szelleme jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.

A 2010-ben kiemelkedő magyar siker született: Sopron város kategóriában ezüstérmet, Lipót falu kategóriában aranyérmet szerzett. Jövőre Balatonfüred és Paloznak indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő versenyben.