A Wizz Air tovább bővül Magyarországon

A Wizz Air tovább bővül Magyarországon

A Wizz Air megünnepelte a Budapest Airport által épített karbantartó hangár átadását. A karbantartó hangár közel 3 millió eurós beruházást jelent, amely elősegíti több mint 70 munkahely létrejöttét képzett mérnökök számára.

A Wizz Air tovább bővül Magyarországon

A Wizz Air és a Budapest Airport 15 évre szóló lízingmegállapodást írt alá az új üzemeltetési karbantartó hangárról 2014 júniusában. A 2000 négyzetméter területű hangár és a 200 négyzetméteres kiszolgáló létesítmény egy repülőgép befogadására alkalmas, beleértve az Airbus A321-es modellt is, amelyek közül az elsők ez év novemberétől érkeznek majd a légitársaság budapesti flottájába. A napi működéssel együtt járó karbantartási és apróbb javítási feladatokat az új hangárban végzik majd.

A légitársaság szintén bejelentette, hogy tovább bővíti magyarországi működését és egy tízedik repülőgépet fog a budapesti bázison állomásoztatni. Az új repülőgépet 2016 márciusában szállítják majd le, a gép az új Budapest-Baden-Baden és Budapest-Nizza útvonalakon teljesít majd szolgálatot, amelyek üzemeltetését március közepén kezdi majd meg a légitársaság heti két-két járattal. A Wizz Air bejelentette továbbá, hogy növeli a járatsűrűsséget meglévő útvonalain Budapestről Göteborgba a csúcsszezonban, valamint hogy heti három járatra növeli a járatsűrűsséget a Budapest-Málta útvonalon a csúcsidőszakon kívül.

Ezzel a bővítéssel a Wizz Air összesen 44 útvonalat kínál 21 országba Budapestről. Jegyek az új útvonalakra már elérhetők a wizzair.com oldalon, a viteldíjak 5 990 forintnál kezdődnek. A légitársaság a Wizz Discount Club tagjai számára további 20% kedvezményt biztosít minden szeptember 1-jén éjfélig foglalt jegy árából.

“Ma újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk a vállalat életében, amelynek gyökerei Magyarországra vezetnek vissza” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón. – „Az új karbantartó hangárunk új munkahelyeket teremt majd a magasan képzett repülési szakemberek számára, és a pilótaképzéssel és a kadétprogrammal karöltve segít majd megtartani a tehetségeket a magyar légi ipar számára.

Tovább bővítjük Magyarországról elérhető útvonalhálózatunkat és kapacitásunkat. Budapest lesz az első bázis, ahol vadonatúj Airbus A321 típusú repülőgépet állomásoztatunk, ide érkezik majd idén télen az első négy 230 üléssel rendelkező repülőgép. A Wizz Air vezető szerepét Magyarországon tovább erősíti majd a tízedik itt állomásoztatott repülőgép, amely 2016 márciusában érkezik majd a bázisra.

2004 óta, amikor először szállt fel Wizz Air repülőgép, majdnem 15 millió utas bizalmát és hűségét nyertük el Magyarországról elérhető útvonalhálózatunkon. A jövőben is azon dolgozunk majd, hogy még kellemesebbé tegyük az utazási élményt, miközben a lehető legalacsonyabb viteldíjakat kínáljuk a piacon. Arra bíztatjuk utasainkat, hogy utazási élményüket a WIZZ-zel igazítsák saját igényeikhez. Nagyon alacsony viteldíjaink megfelelnek azok igényeinek, akik szeretnék az utazásuk költségeit minimalizálni, azok pedig, akik extra kényelemre vágynak, választhatnak kiegészítő termékeink és szolgáltatásaink széles kínálatából” – tette hozzá Váradi József.