Bor és tánc a budai Várban

Királyi Borház és Pincemúzeum és a Csillagszemű Táncegyüttes egész nyárra tervezett együttműködéseA budavári idegenforgalmat lendítené fel a Királyi Borház és Pincemúzeum és a Csillagszemű Táncegyüttes egész nyárra tervezett együttműködése. A borház a tánccsoport nyári fellépéseihez helyszínt és színpadot biztosít udvarában (rossz idő esetén a pincemúzeumban), ahol minden szombaton és vasárnap határon belüli és túli magyar táncokkal ismerkedhet a külföldi és a hazai közönség. Azt remélik, hogy a magyar tánc, a magyar bor és a műemléki környezet értékeinek összeadásával több turistát lehet esténként a Budai Vár területén marasztalni.

Évek óta problémát jelent ugyanis, hogy a Várnegyedben este 6-tól megszűnik az élet, az üzletek jelentős része bezár, a turisták pedig elhagyják a királyi palota környékét.

Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy csak összefogással lehet ismét élővé tenni ezt az egyedülálló világörökségi helyszínt. Ehhez pedig együtt kell működniük az itt található múzeumoknak, kulturális létesítményeknek, éttermeknek, szállodáknak. Az pedig szerinte mindenféle marketingeszközzel támogatandó, hogy ennek a csodálatos épített környezetnek a népszerűsítésében a magyar néptánc és a magyar népzene – a magyar kultúrának e fontos szelete – közvetítő szerepet játsszon.

Ács Zsolt, a Királyi Borház és Pincemúzeum kereskedelmi igazgatója elmondta: ők keresték meg a Csillagszeműt a nagyon jó akusztikával rendelkező műemléki helyszín felajánlásával. Szerinte, ahogy a bornak, a táncnak is van filozófiája, és az is összeköti a két dolgot, hogy mindkettőről reggelig lehet beszélni. Különleges találkozásnak nevezte, hogy magyar borok között lehet ismerkedni a magyar táncokkal, és ez a két évvel ezelőtt megnyílt Királyi Borház és Pincemúzeumot is népszerűsítheti. Reményét fejezte ki, hogy ez a szervezett program maradásra bírja a Várba látogató turistákat.

Timár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti igazgatója emlékeztetett rá, hogy az együttes számára nem ismeretlen helyszín a budai Vár: tavaly a most zárva tartó Szent György téri szabadtéri színpadon 32 előadáson több mint háromezer néző látta előadásukat. Akkor nagy örömmel tapasztalták, hogy nem csak a külföldiek kíváncsiak a magyar néptáncra, hanem a hazai közönség is: a nézők fele magyar volt.

Királyi Borház és Pincemúzeum és a Csillagszemű Táncegyüttes egész nyárra tervezett együttműködéseAz idén nyáron július 10-től szeptember 19-ig minden szombaton és vasárnap délután 5 órakor látható a Palota út–Dísz tér sarkán található Királyi Borház és Bormúzeum udvarán a Csillagszeműek Táncra lábam! című előadása. A 45 perces szabadtéri műsorban – melynek koreográfus-rendezője Timár Sándor – a magyar nyelvterület csaknem minden tájegységéről láthat a közönség egy-egy reprezentatív táncot. A Csillagszeműek többek között Galga-mentit, sárközit, rábaközit, zemplénit, kalotaszegit, mezőségit, székelyföldit táncolnak majd, miközben a nézők megismerhetik a népdalokat, a magyar népviseletet is.

A Királyi Borház és Pincemúzeum 2008-ban nyílt meg. Az 1500 négyzetméteres pincerendszer a XIII-XIX. század között épült ki, de a II. világháború óta romokban állt. Az állami tulajdonú terület hasznosításának jogát a Királyi Borok Kft. nyerte el. A Szent György tér alatt húzódó, a Dísz térig terjedő pincerendszerben egy olyan kiállítóteret hoztak létre, amelyben a magyar bor-, pezsgő- és pálinkakultúrával ismerkedhetnek meg a látogatók. Bemutatják a hat magyar borrégiót és a huszonkét borvidéket, a középkori szőlő- és borkultúrát, a tokaji aszú készítésének fortélyait, a magyar borlovagrendeket, a pálinkakészítést, a magyar pezsgő történetét, a magyar kézművesrendeket. Az időutazáson részt vevő látogatók meg is kóstolhatják a bemutatott italokat.

A Csillagszemű Táncegyüttest 1993-ban alapította Timár Sándor Erkel- és Állami Díjas koreográfus-rendező, valamint felesége, Timár Böske. A csoport 50 fővel indult gyermektáncegyüttesként, most a Csillagszeműek közel 600-an vannak. Sok táncos az alapítástól kezdve tagja az együttesnek, ők ma már felnőttként népszerűsítik a magyar néptáncot és népdalokat. Az együttesbe 3 éves kortól veszik fel a gyermekeket, az életkortól és tudásszinttől függően ma hat csoportban folyik az oktatás a Timár-módszerrel, a II. és a XII. kerületi próbatermekben. A Csillagszemű Táncegyüttes az alapítás óta bejárta az egész világot. Legrangosabb kitüntetései: Magyar Örökség Díj, Európa Táncdíj és Prima Primissima díj.