Dübörög a fesztiválturizmus

Dübörög a fesztiválturizmus

Július 14-én kezdődött meg Velencén a 40. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). A megnyitón Sztojanovits Kristóf, a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője hangsúlyozta: a hazai fesztiválok tizede nevezhető nagyrendezvénynek, 50 ezer fő feletti látogatókörrel. A 40 éves múltra visszatekintő, mintegy százezer látogatót vonzó EFOTT mindenképpen ebbe a körbe tartozik.

Dübörög a fesztiválturizmus

A fesztiválok turisztikai szerepét méltatva Sztojanovits Kristóf elmondta, hogy Magyarországon évente közel 9000 rendezvényt neveznek fesztiválnak, ezeknek mintegy negyven százaléka vonz tízezer főnél több látogatót.

Néhány kiemelt gasztronómiai és művészeti fesztivált leszámítva, inkább hazai látogatók jelentik a fő közönséget. Minden évszaknak megvannak azok a rendezvényei, fesztiváljai, amelyek egyéb turisztikai attrakciókkal kiegészítve megfelelő utazási motivációval bíró turisztikai terméket tudnak biztosítani egy második, harmadik utazáshoz. Az élményalapú, a kulturális utazót „elvarázsoló”, lenyűgöző események visszatérésre, ösztönzik a látogatókat.

A fesztiválok mindemellett megnyújtják a turisztikai főszezont, és csökkentik a turizmusforgalom Budapest és Balaton központúságát. Mindez növeli az egyes térségek adóbevételeit és a munkahelyek számát. A nagyszabású, többnapos rendezvények meghatározó szerepet játszanak a városok, országok gazdaságában. Gyakran válnak a helyi és a regionális gazdasági fejlődés hajtóerőivé, hozzájárulnak a kereskedelem növekedéséhez, a szolgáltatások bővüléséhez és munkahelyeket teremtenek. Magyarországon a belföldi lakosság számára fontos szempont, hogy számos fesztivál esetében SZÉP kártyával is meg lehet vásárolni a belépőjegyet. A magyar lakosság egyharmada lelkes „fesztiválrajongó”, a legnépszerűbbek a gasztronómiai és a könnyűzenei rendezvények. A Magyar Turizmus Zrt. elsősorban a fiatalabb korosztályt szólítja meg a világszínvonalú könnyűzenei fesztiválok (pl. Sziget) köré épülő marketingkommunikációval, ezen kívül nagy hangsúlyt kapnak a kiemelkedő komolyzenei rendezvények (pl. BTF) és a sportesemények (Formula1).