Rijeka – Nemzetközi farsangi felvonulás

0
15

Nemzetközi farsangi felvonulásA kvarner-i terület központja az egyik legnagyobb nemzetközi farsangi felvonulás házigazdája, ez évben 27. alkalommal. A karnevál január végétől egészen február közepéig kerül megrendezésre. A “rijekai farsangi őrület” a 2010-es évben január 22-én kezdődik, amikor is megválasztásra kerül a karnevál királynője, a város polgármestere a város kulcsait a Farsang mesternek adja át, valamint megjelennek a farsangozók, akik a város “urai” lesznek majdnem egy hónapon keresztül.

Ezen időszakban Rijeká-ban, de a Kvarner egész területén rengeteg rendezvény kerül megrendezésre – koncertek, kiállítások, előadások, ünnepi események -, melyek minden évben egyre több és több turistát vonzanak. Így Rijeka központjában január 30-án megrendezésre kerül a “Carnival Snowboard Session” nevezetű, nemzetközi hódeszkás találkozó, ahol több mint tíz országból érkező, húsz elsőrangú snowboarder méri össze erejét. Ez az európai téli versengés amiatt is egyedülálló, mert a snowboard pályák a tengertől mindössze 200 méter távolságban találhatók. A rendezvény szervezésekor Rijekába, kamionokkal mintegy 70 köbméternyi havat szállítnak be.

Nemzetközi farsangi felvonulásA farsangi napok február 6-án folytatódnak, amikor a rijekai Korzó a Gyermek karneváli felvonulást látja vendégül, amely önálló rendezvényként 1997-óta kerül megrendezésre. A farsangi “csúcs-nap” a február 14-i dátumra esik, amikor is ugyanezen a helyen, pontosan délben megkezdődik a Nemzetközi karneváli felvonulás. A képzelőerő, a szellemesség és az eredetiség versengésében, a színek és formák áradatában, több száz jelenetet bemutató kocsi, és a jelmezesek ezreinek parádéja nagy számú érdeklődőt vonz. Bizonyos becslések szerint ezen alkalommal a rijeka-i utcákon több, mint 150.000 érdeklődő van jelen Horvátországból, de a világ más országaiból is.

E vidék hatszáz éves farsangi hagyományának, valamint a velencei és ausztriai polgári karneváloknak tudható be az, hogy az 1982-es esztendőben felújított rijekai karnevál elkezdte kiépíteni saját különleges kinézetét. Három hazai farsangi csoport és néhány száz résztvevő közreműködésével kezdődött a folyamat, mely napjainkban nemzetközi rendezvénnyé alakult át, ahol manapság több, mint tíz országból érkező, tízezernél több résztvevő van jelen. A résztvevők és nézők száma azt eredményezte, hogy a rijekai farsang 1995-ben az Európai Karnevál-Városok Szövetségének (FECC) teljes jogú tagja lett, amely szervezet Rijekát az egyik legjelentősebb európai farsangi városok közé sorolta be.

Nemzetközi farsangi felvonulásA rijekai karnevál különlegességével magának a városnak, a régiónak, de szinte egész Horvátországnak azt jelenti, mintha létezne egy ötödik évszak is, a farsang – a bolondozás és kikapcsolódás – évszaka, amely gazdag szórakoztató-, sport és kulturális-programjaival minden generáció ízlését kielégíti.