A+ A A-

Új terület kiosztási módszer az Utazás 2011 kiállításon

  • Kategória: Kiállítás
  • Írta: Super User
  • Találatok: 5884

2011. március 3-6.Az Utazás kiállítás ismét a tavasz érkezésével egyidőben, 2011. március 3-6. között nyitja meg a turisztikai szezont. Az idegenforgalmi szakma hazai csúcsrendezvénye több újdonságot is tartogat a kiállítók számára: új terület kiosztási szisztémával, új témákkal és egy különleges programmal készül a Hungexpo a jövő évre.

Az Utazás kiállítás továbbra is zártkörű szakmai nappal nyit március 3-án, amelyre idén több, mint 4300 regisztrált látogató érkezett többségében kereskedelmi szálláshelyek, utazási irodák, önkormányzatok, idegenforgalmi hivatalok és szakmai szervezetek képviseletében. Az Utazás kiállítás elismerten az egyik legjobb kapcsolatépítési lehetőség a turizmus területén, évről évre az idegenforgalmi szakemberek találkozóhelyéül szolgál. A rendezvény hazai turizmusban betöltött fontos szerepét jelzi többek között az is, hogy a korábbi szakmai támogatók – Magyar Turizmus Zrt., Magyar Utazásszervezők és Utazáskövetítők Szövetsége, Magyar Szállodaszövetség, valamint a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége – mellett az Utazás kiállítás 2011-től már a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatását is élvezi, a kiállítás fővédnöke pedig dr. Horváth Endre, turizmusért felelős helyettes államtitkár.

A már megszokott módon az Utazás kiállítás a szakmai napot követően három napon át, március 4-6-ig a nagyközönségé. 2009-ben több mint 55 ezren voltak kiváncsiak az ország legnagyobb utazási vásárára, elsősorban azért, hogy információt gyűjtsenek utazásukhoz. A látogatók 66%-a a kiállítás hatására később le is foglalja nyaralását, sőt 11% már a helyszínen befizeti útját.

Új terület kiosztási módszerA Hungexpo, mint minden évben, 2011-ben is készül újdonságokkal az Utazás kiállításra. A jövő évi díszvendég India lesz, aki annyira sikeresnek ítélte meg idei „ígéretes desztinációként" való megjelenését, hogy már a rendezvényen jelezte részvételi szándékát 2011-re, amit az Utazás kiállítás májusban ülésező szakmai bizottsága el is fogadott. A kiemelt belföldi téma jövőre az egészségturizmus lesz.
Újdonság, hogy a Hungexpo új terület kiosztási szisztémát vezet be, mely szerint a kiállítók előre kiosztott standhelyek közül válogathatnak. Így azok az idegenforgalmi tematikába illeszkedő résztvevő cégek, akik 2010. november 15-ig jelentkeznek a kiállításra, érkezési sorrendben, a legjobb helyekből választhatnak. Érdemes tehát mihamarabb dönteni a részvételről. A végső jelentkezési határidő 2010. december 3.
Jövő évtől már a golf- és lovasturizmus területéről is vár kiállítókat az Utazás kiállítás, illetve – folytatva a 2010-es kezdeményezést – még szélesebb körben mutatják be a fogyatékkal élők turisztikai lehetőségeit. Mivel a rendezvény programkínálatában a kiállítók programjai vonzották leginkább a közönséget, ezért 2011-ben új versenyt hirdet a Hungexpo a kiállítók között: keresik a „legjobb attrakciót", azaz a legötletesebb és leginkább közönségcsalogató kiállítói programot.

A 2010. évi sikerek folytatásaként jövőre is az Utazás kiállítás mellett kap helyet a Budapest Boat Show nemzetközi hajókiállítás és a Karaván Szalon lakókocsi és lakóautó bemutató. Emellett ismét az Utazás kiállítással együtt rendezik a PORT.hu Bringaexpo-t és a tervek szerint a sorrendben harmadik Európai Leader Expo-t is. Az egyidejű rendezvények sorában egy különlegesség is helyet kap: a Himalája Expo-n bemutatják a hegység múltját és jelenét, így például azt a három autót is, amely a Citroën autógyár 1920-ban szervezett expedíciójából megmaradt.

További információk és a jelentkezéshez szükséges nyomtatványok a www.hungexpo.hu/utazas weboldalon.

  1. Gasztro
  2. Szálloda
  3. Turisztika
  4. GSZT+
A húsgolyó az év street food-ja

A húsgolyó az év street food-ja

A Kanálgép húsgolyóit választotta a közönség az év street food-jának az idei V. Food Truck...

Magyar sörpremier a MALTeR beerstroban

Magyar sörpremier a MALTeR beerstroban

„Kocsmaételek az utca emberének – kézműves sör mindenkinek!” - vallja a tulajdonos, Révész...

Átadták az első Gourmet-díjat

Átadták az első Gourmet-díjat

A Gourmet Fesztivál eddigi történetének legsikeresebb fesztiválján vagyunk túl, ez a látog...

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi sör

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi…

Száz hektoliterrel, vagyis 10 százalékkal több prémium kategóriájú sör fogyott hazánkban 2...

Több Gluténmentes Dupla Sajtburgert árusító McDonald’s

Több Gluténmentes Dupla Sajtburgert árus…

E héttől már országosan 35 McDonald’s® étteremben kapható a Gluténmentes Dupla Sajtburger....

Bővül az Orbis hálózata Romániában

2017 harmadik negyedév végén nyitja meg kapuit az első Bukaresten kívüli Mercure szálloda,...

Repülőtéri szállodát fejleszt a Budapest Airport és a WING Zrt.

Repülőtéri szállodát fejleszt a Budapest…

Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező  szállodájának időkapszu...

Harc az ízületi fájdalmak ellen

Harc az ízületi fájdalmak ellen

A Danubius Hotels szállodavállalat Health Spa Resort szállodái csatlakoznak a 20. Nemzeti ...

Megújult és kibővült a Corvin Hotel Budapest

Megújult és kibővült a Corvin Hotel Buda…

Bár a IX. kerület mindig is határos volt az V. kerülettel, 20 éve még senki nem gondolta v...

Slágergyanús sárkánydalok

Slágergyanús sárkánydalok

Az idei nyáron a Tintanyúl-rajongók garantáltan sárkánybálban fognak mulatni.

Élet, halál, roham motor- Open Road Fest adománygyűjtés

Élet, halál, roham motor- Open Road Fest…

Az Open Road Fest idén a Magyar Mentőmotor Alapítványt támogatja. A fesztivál célja: egy ú...

Egy hét és startol az Open Road Fest

Egy hét és startol az Open Road Fest

Már csak hetet kell aludni és végre mindenki megkapja a magáét: rock legendák, hajnalig ta...

16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

Scorpions, Guns’N’ Roses, AC/DC, Deák Bill Gyula, Gesarol, Auróra, Easy Blues (SK) – zenei...

A Sisi Alapítvány rendezvényei Gödöllőn

A Sisi Alapítvány rendezvényei Gödöllőn

Az idei rendezvényeinket Erzsébet királyné 180. születésnapja, valamint a Koronázás 150-ik...

13 éves a Wizz Air

13 éves a Wizz Air

13 éve emelkedett a levegőbe a Wizz Air első menetrend szerinti járata. Az elmúlt években ...

Adj egy ötöst!

Adj egy ötöst!

Fél évtizede működik a Legfittebb Munkahely Program. Ez idő alatt több mint 80 vállalat, i...

Indul a Tourism Social Media Awards

Március 24-ig nevezhetik a magyar hotelek és turisztikai szolgáltatást nyújtó szervezetek,...

25 éves a Nagybani Piac

25 éves a Nagybani Piac

A Budapesti Nagybani Piac részesedése 40 százalék körüli a friss hazai zöldég-gyümölcs kis...

1200 légiutas-kísérőt toboroz az easyJet

1200 légiutas-kísérőt toboroz az easyJet

Egyedülálló lehetőség nyílik meg sok fiatal előtt, hiszen Európa legnagyobb diszkont légit...

Új csomagolásban a lime-menta ízzel bővülő NaturAqua Emotion

Új csomagolásban a lime-menta ízzel bővü…

A tiszta víz színéhez közelebb álló, kékes-türkiz árnyalatú palackra vált a NaturAqua Emot...

Egészség híradó

"A természet mindig tökéleteset alkot" – Szentgyörgyi Albert

Egészség híradó

Látogasson el Kyäni egészség oldalunkra!

Eseménynaptár

AUGUSZTUS 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Blue Bell Travel

Blue Bell Travel

Előfoglalási kedvezmények és folyamatos akciók. Több száz ajánlat az év minden napján ...részletek

Apróhirdetések

National pénztárgép

Eladó gyönyörű múlt századi NATIONAL...

bővebben...

GSZT hírlevél

Kövesse a GSZT szakújság híreit emailben! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A GSZT hírlevelét havonta küldjük ki.

Népszerű GSZT+

Hirdetés

Top Szálloda

Top Gasztro

TOP Turisztika

Bejelentkezés vagy Fiók létrehozása