Eger Advent 2017 – Több, mint egy ünnep

0
21
Eger

Az egri emberek számára a karácsonyt megelőző időszak készülődéshez immár szervesen hozzátartoznak azok a színes és tartalmas programok, amiket az Eger Advent kínál.A tavalyi rendezvény a megyeszékhely meghatározó eseménye lett – a tavalyi szervezést ugyanis „Városmarketing gyémánt” díjjal jutalmazták –, és idén sem lesz ez másként, hiszen számtalan új látványosságot, igényes zenei választékot, gasztro- és kézműves kínálatot, valamint gyermekeknek szóló programokat kínálnak a szervezők.

Nem véletlen, hogy az idei, november 26-tól december 24-ig tartó Egri Adventet a „fény, zene, hangulat” hármas köré szerveződik, hiszen ezek a fogalmak valóban meghatározzák, mit várhatnak a város polgárai a november végétől szentestéig tartó közel egy hónap során. Először a rendezvénysorozat nyitó napján, november 26-án gyúlnak ki az ünnepi fények, amelyek aztán hetekig beragyogják Eger legforgalmasabb pontjait, legismertebb látnivalót, hamisítatlan ünnepi hangulatot varázsolva helyieknek és vendégeknek egyaránt.

Külön látványossága lesz az adventi heteknek az az óriási, 9 méter széles, 2 és fél méter magas világító „Eger” felirat, amely a Gárdonyi téren kap helyet, és ami – az ünnephez méltóan – arany színben ragyog majd.

 

Akárcsak azok a változatos zenei programok, amelyek között valamennyi korosztály talál kedvére valót. A szving rajongói számára például a Group ’n’ Swing műsora ajánlható, míg a progresszív rock-blues híveit Török Ádám és a Mini koncertje várja. De nyilván fergeteges bulit csap majd a United Experience& Tóth Vera, Harcsa Veronika, Radics Gigi, Ferenczi György és OpitzBarbi is, hogy az ACid/DC és Baricz Gergő fellépéséről, valamint a Lóci játszik szerepléséről már ne is beszéljünk.
Ami pedig a hangulatot illeti, nos, az említetteken túl még ezernyi látnivaló és kikapcsolódási, szórakozási lehetőség várja az adventi forgatagban elvegyülőket, legyen szó a jégpalotáról és a korcsolyapályáról, a Betlehemről és a fényfestésekről, a családok számára tartalmas elfoglaltságot nyújtó kézműves és játszóházakról, a vásárosok kínálta egyedi és míves portékákról, a fotósarokról, avagy a sütiműhelyről és az egyéb gasztronómiai örömökről.

Az mindenesetre nem véletlen, hogy az Egri Adventet a „több mint egy ünnep” szlogennel népszerűsítik, ugyanis itt valóban többről van szó: egy olyan eseményről, amelyben egyszerre van jelen a karácsonyra való várakozás izgalma és az ajándékvásárlás öröme, a szeretteinkkel való együttlét boldogsága, s persze, az egész évi lótás-futás és kimerítő hajsza utáni megnyugvás, feltöltődés lehetősége. Amiket hamarosan újra mindnyájan megtapasztalhatunk.

(Majnár Márta)