Zsolnay-kiállítás nyílik a felújított Honvéd Főparancsnokság épületében

Zsolnay kiállítás - Budapest

Közel hét évtized után egy igazán különleges kiállítással nyitja meg kapuit a Budai Várban található frissen felújított Honvéd Főparancsnokság. A 300 művészi kerámiát és porcelánt felvonultató az Egy zseniális család: Zsolnay című kiállítás 2014. augusztus 1-jétől látogatható.

Zsolnay kiállítás - Budapest

A Kallina Mór által tervezett és a XIX. század végén elkészült Honvéd főparancsnokság épülete egészen a XX. század közepéig meghatározó épülete volt a Dísz térnek. A négyemeletes neoreneszánsz stílusú épület azonban a második világháború végén súlyos károkat szenvedett, emiatt hatalmas kupoláját és a felső emeleteket teljes egészében visszabontották. Az elmúlt évtizedekben az épület felújítására számtalan ötlet született, ám a tényleges munka nem indult el. Egészen 2013-ig kellett várnunk, hogy megkezdődhessen az épület rekonstrukciója és most, egy évvel később, 2014 augusztusától végre a nagyközönség is birtokba veheti az épületet. Az egykor katonai célokat szolgáló szobák és termek ezentúl művészeti kiállításoknak adnak helyt, több mint 3000 m2-en.

A kiállítás – Egy zseniális család: Zsolnay

A Zsolnay-kiállítás lesz a Honvéd Főparancsnokság nyitó tárlata, amelyet 2014. augusztus elsejétől egészen az év végéig látogathatnak az érdeklődők. A kiállításon jórészt a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Párizsi Galéria által gondozott magángyűjtemény féltve őrzött porcelánjai és kerámiái lesznek láthatóak. A 300 művészi értékű dísztárgyon kívül külön teremben lesznek megcsodálhatók a világhírű Zsolnay-épületkerámiák valamint ehhez kapcsolódóan az egykori gyárban gondosan vezetett három terrakotta-könyv, amelyek közül az egyiket most először láthatja a nagyközönség. A kiállításon az érdeklődök megismerkedhetnek a Zsolnay-család történetével, amit a pécsi Zsolnay múzeum képgyűjteménye és korabeli dokumentumfilmek elevenítenek fel. A kiállításhoz Mispál Attila filmrendező vezetésével új rövidfilmek készültek, amelyek a híres pécsi család nemzedékeken átívelő páratlan sikerét mutatja be. A projekt előkészítésében több pécsi és budapest művészettörténész és részt vett – a tárlat rendezője Gulyás Gábor, esztéta.

A Zsolnay-család

A Zsolnay-család története a XIX. század derekán kezdődött. Zsolnay Vilmos kitartó munkájának és páratlan tehetségének köszönhetően a század végére, az általa felvirágoztatott kerámiagyár világhírűvé vált, amit rangos nemzetközi elismerések sora is jelzett. A Zsolnay-épületkerámiák használata a szecesszió magyar építészetének egyik ékköve lett. Többek között a Mátyás-templomot, az Iparművészeti Múzeumot és a Parlamentet is pirogránit díszíti/díszítette. Az ilyen technológia újítások – mint amilyen a pirogránit vagy az eozin – pedig az európai innováció egyik sokat emlegetett példájává tették a ma már hungarikumként számon tartott Zsolnayt. Mindehhez a családtagok önfeláldozó munkájára is szükség volt. Vilmos halálát követően a gyermekei vitték tovább a kerámiagyártás misszióját, majd a harmadik, sőt a negyedik generáció tagjai is hűek maradtak a hivatáshoz. Ilyen módon ez a magyar ipar és művészet történetében páratlanul nagy siker szervesen kapcsolódott a családhoz.

forrás: Világutazó.net