Egekben az utazási kedv Ausztriában

Egekben az utazási kedv Ausztriában

Idén minden eddiginél több osztrák vendéget várunk Magyarországra, az osztrákok 92%-a tervezi, hogy 2015-ben utazással tölti szabadságát. A Magyar Turizmus Zrt. a saját eszközeivel támogatja ezt a folyamatot: rendhagyó PR akcióra került sor például idei eurovíziós döntősünk, Boggie részvételével.

Egekben az utazási kedv Ausztriában

A „Wurst-Party” elnevezésű bécsi rendezvény híre – amely során a debreceni párossal népszerűsítették Debrecent és Kelet-Magyarországot – 1,5 millió osztrák újságolvasóhoz, TV nézőhöz, rádió hallgatóhoz jutott el.

Az osztrákok idei utazási terveiről – a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével megvalósult – friss tanulmányt mutattak be Bécsben. A főszezon előtt készült reprezentatív kutatás szerint az osztrákok utazási kedve 2015-ben töretlen, a lakosság 92 százaléka (!) tervezi, hogy idén utazással tölti szabadságát, míg tavaly ilyenkor „csak” 89 százalékuk válaszolt így. Az április második felében zajló közvélemény-kutatás idején az utazást tervező osztrákok 10,9%-a (mintegy 400 ezer fő), már lefoglalta magyarországi szállását, vagy azt válaszolta, hogy biztosan Magyarországra utazik. Ez utóbbi várakozást tovább erősíti a Statistik Austria frissen (05.21) publikált jelentése, amely szerint Magyarországon 79 százalékkal magasabb az euró vásárlóértéke, mint Ausztriában. Az eredmények az MT Zrt. ausztriai képviseletének értékelése szerint az elmúlt évek rekorderedményeinek megismétlődését, sőt akár túlszárnyalását is jelenthetik.

A WURST-partinak nevezett rendhagyó PR akcióra Bécs belvárosának szívében került sor, apropóját a Bécs és Debrecen között létrejött közvetlen vonat-összeköttetés népszerűsítése adta. Az osztrákok Debrecent elsősorban a debreceni páros (Debreziner WURST) révén ismerik, így a road show jellegű bemutatkozás elhagyhatatlan része volt a kolbászkóstoló is. A kóstoltatáshoz a nagy presztízsű Bitzinger cég biztosította a kulináris hátteret. A magyar mangalicából készült „eredeti” Debreziner-nek a rendezvényen aratott osztatlan sikere alapján az MT Zrt. ausztriai képviselete megkezdte a háttértárgyalásokat, hogy a jövőben közvetlenül Magyarországról érkezzen a debreceni páros az osztrák boltokba. A WURST-partin színpadi produkcióval bemutatkozott Boggie is, aki hazánkat képviseli a bécsi dalfesztiválon. Az így teremtett szándékos helyzetkomikumot (Boggie és a WURST) a helyi média kellő terjedelemben tárgyalta.