Leleplezték a magyar turistákat

0
4

Nincs több ámítás, most aztán tényleg kiderül, hogyan nyaral a magyar, ha külföldre megy.

Turista From Hungary - Kordos Szabolcs

Amerikába repültünk, és a gépünkhöz olyan busz vitt, amelynek az utasterét felemelték a beszállítókapu szintjéhez, majd leeresztették, és úgy gördültünk egészen a repülőgépig. A hölgy – úgy tűnt – nem ismerte fel, hogy buszon ül, nem repülőn, ezért rögtön panaszkodni kezdett: ezen a kényelmetlen ülésen kell feszengeni egészen New Yorkig? Mondtam, hogy ez még csak a busz, ne aggódjon, a repülőn kellemesebb körülmények várják. Ja, hogy repülővel megyünk? Ezt nem is tudtam, felelte.

Ez nem egy dumaszínházas poén, hanem egy tapasztalt, a magyar turistákon alaposan megedződött idegenvezető története. Ráadásul nem ez az egyetlen. Ilyen és ehhez hasonló sztorikat gyűjtött össze Kordos Szabolcs a Turista from Hungary című könyvében. Lehet megdöbbenni, lehet szégyenkezni, lehet felháborodni, és ítélkezni az olvasottakon, de egy biztos: a magyar turista – mondhatni – egy „külön állatfaj”, mert ugyan bepakolja a kartonnyi tescós üdítőjét és a rántott húsos szendvicsét a csomagba, nehogy költekeznie kelljen külföldön, az agyát viszont itthon hagyja.

„Az eddigi könyveimben is (Luxushotel, Hungary és a Taxisvilág, Hungary) az emberekkel foglalkoztam, olyan szakmák képviselőit interjúvoltam meg, akik közelről látják más emberek életét. Ilyenek voltak a luxusszállodákban dolgozók, majd a taxisok, most pedig az idegenvezetők, akik a leggazdagabbaktól a szegényebbekig szinte minden társadalmi réteg életébe belelátnak egy kicsit, és tudják, milyenek a magyarok, ha megindulnak” – nyilatkozta a Hír24-nek a szerző, aki az új kötetében idegenvezetőkön keresztül mutatja be, mivé válunk mi, magyarok, ha átlépjük az országhatárt.

A sztorizgató riportalanyok között – akik anonim módon vállalkoztak az interjúkra – akad buszos utaztató; „Görögbe” vagy „Spanyolba” telepített idegenvezető; olcsó, 20-30 ezer forintos túrákra specializálódott úti kísérő, valamint VIP-vendégek utaztatásával foglalkozó (pl. bankelnököket, minisztereket, celebeket kísérgető) idegenvezető. Kordos Szabolcs mintegy öt hónapot töltött azzal, hogy összegyűjtse a kincset érő információkat, majd egy hónapra rá megszületett a magyar turistákat leleplező könyv.

„Az idegenvezetőket hallgatva, ami leginkább megdöbbentett, az az emberi butaság” – jegyezte meg az író, akinek az egyik kedvenc sztorija az, amikor az egyik turistanő Egyiptomban szembesül azzal, hogy valójában Afrikában van. Egyiptomban azzal kezdtem a tájékoztató órát, hogy szeretettel üdvözlök mindenkit Afrikában. A hallgatóság sorában egy nő felsikított: Úristen, mi az, hogy Afrika?! Neki senki nem mondta, hogy Afrikába viszik, azonnal haza akar menni innen! Idővel megbékélt a gondolattal, hogy Egyiptom bizony Afrikában van.

Hiába a mesés környezet, az idegenvezetők élete korántsem fenékig tejfel, különösen akkor nem, ha magyar csoportot kapnak. Egyöntetűen állítják, a magyar turisták, ha útra kelnek külföldre, egyszerűen otthon hagyják az agyukat. Gyámoltalanokká válnak, elanyátlanodnak, még a legalapvetőbb problémákkal is képtelenek megbirkózni. Például akadt olyan turista, aki éjfélkor rácsörgött az idegenvezetőjére, mondván fáj a feje, mit csináljon. (Mondd, otthon mit tennél ilyenkor? – kérdeztem vissza. Hát, valószínűleg bevennék egy fájdalomcsillapítót. Éééés, akkor itt? Nem tudom, itt is azt kell?) „Ha egy kicsikét világlátottabbak lennénk, és többen beszélnének nyelveket, akkor nyilván minden egyszerűbb lenne, és sokkal jobban feltalálnák magukat a magyar turisták” – jegyzi meg Kordos Szabolcs.

A németek mindenütt ott vannak, ahol süt a nap; az olaszok mindenütt ott vannak, ahol jó fenekeket találnak; egy angol kizárólag azért megy egy nyaralóhelyre, mert biztos benne, hogy ott más angolokkal fog találkozni; míg egy francia annyira el van telve önmagától, hogy elviselhetetlen számára a puszta gondolat, hogy külföldön egy honfitársával találkozzék – hangzanak a sztereotípiák. Legalábbis a mémmé vált „kiábrándult értelmiségi”, Michel Houellebecq francia író szerint. S mégis hogyan látnak minket külföldön?

A Turista from Hungary szerzője szinte egy levegővételre sorolja, mivel is bélyegeznek meg minket. Azt mondják, mi, magyarok képtelenek vagyunk a csapatszellemre, mindig csak önmagunkra gondolunk. Képesek vagyunk közelharcot vívni az autóbusz legjobb üléséért. Még él bennünk az az ösztön, hogy otthon kell bevásárolni, mert a külföld drága (fél disznó, kartonnyi tescós üdítő vagy zsáknyi krumpli is landolt már autóbuszban az induláskor), és még mindig nem tanultuk meg, hogy hosszú nadrágot illik felvenni a szállodai vacsorához, különben nem szolgálnak ki minket. Viszont jó tulajdonságaink is akadnak: rettentően érdeklődőek vagyunk, és szívesen elmegyünk fakultatív kirándulásokra, ellentétben a németekkel, akik ki sem mozdulnak a hotelből vagy az apartmanból. És nem utolsósorban előszeretettel döbbentjük le kívánságainkkal, hóbortjainkkal az idegenvezetőket. Kultúrprogram helyett inkább bordélyházak? Pipa. Saját jacht a búvárkodáshoz? Pipa. Apró ajándékok küldözgetése az Egyiptomban hátrahagyott arab szeretőnek? Pipa. Sőt arra is volt már példa, hogy az egyik idegenvezetőnő a feleség kérésére ment el egy görög kuplerájba prostituáltat felhajtani, mivel a nő egy hármas szexszel akarta meglepni a férjét a 35. születésnapjára.

A leleplezéseknek azonban koránt sincs itt vége. A kötetben többek között arra is fény derül, hogyan fosztogatunk külföldön, hogyan flörtölünk egy-egy nyaraláson, hogyan szafariznak a vadászgató (új)gazdagok, hogyan próbálnak egy kis mellékeshez jutni az utaztatók, valamint hogyan viselkednek politikusaink, tévésztárjaink, színészeink, ha átlépik az országhatárt.

Közben pedig már javában készül a Hungary-sorozat újabb gyöngyszeme:, az Eszem-iszom, Hungary!, amelyben a hazai vendéglátóipar sötét titkairól hull le a lepel.