Tunézia

Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi HivatalA Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal 1997-ben nyitotta meg budapesti képviseletét, az itt folyó következetes munka révén a magyar piactól várt növekedés beigazolódott az elmúlt évek során. A budapesti képviselet minden évben részt vesz a regionális idegenforgalmi kiállításokon, folyamatosan ellátja az utazási irodákat és az egyéni érdeklődőket Tunéziáról szóló tájékoztató anyagokkal – számolt be róla egy szűk szakmai újságírói körnek Badreddine Rouissi a magyarországi képviselet igazgatója.

Ennek érzékeltetésére néhány szám: 1992-ben ötezer-négyszázan, 1997-ben tizenhét ezren ma már hatvan ezren utaznak évente a Földközi tenger partján fekvő országba.

A magyar turisták körében végzett felmérés alapján a harmadik legkedveltebb célpont Tunézia.
A Tunéziai Idegenforgalmi Kormányzat felismerve a magyar piac fontosságát a tavalyi 65 millió forintos marketing keretet idén 80 millió forintra emelte.

Tunéziai Nemzeti Turisztikai HivatalTunézia – amelynek területe másfélszer nagyobb Magyarországénál, lakóinak száma 10 millió – mediterrán éghajlatának köszönhetően egész évben várja az oda látogatókat, 1300 km hosszú homokos tengerparttal, ahol a tengervíz május végétől egészen november végéig fürdésre alkalmas. Emellett kínálatában a történelmi emlékektől kezdve – Karthago – a sivatagig minden megtalálható, de egyre tekintélyesebb szerepet foglal el a gyógyturizmusban – thalasszoterápia – és a kedvelt golf pályákkal.

Egyre bővül a szállodai kínálat is, az egyszerűbb szállodáktól az ötcsillagos luxusig, mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet.