Az úticél: Németország

Az úticél: NémetországNémetország az idei évben is tovább erősítette vonzó úticél pozícióját a nemzetközi vendégeknél, amely a jelenlegi gazdasági helyzetben különösen kiemelkedő eredmény. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján a január–augusztus közötti időszakban hat százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma az előző év azonos időszakához képest. Összesen 43,5 millió külföldi vendégéjszakát regisztráltak, amely 2,3 millióval haladja meg az előző év ugyanezen időszakának adatait.

{module 221}

Ez a kiemelkedő eredmény Németország külföldi tartós pozitív imázsának köszönhető. „Az úticél Németország nemcsak rendkívüli számszerű eredményekkel mutatja meg kiemelkedő szerepét a nemzetközi turizmusban, de kiváló imázzsal is rendelkezik – erősíti meg a tényt Ernst Burgbacher, a Gazdasági és technológiai minisztérium államtitkára, valamint a középosztályért és a turisztikáért felelős megbízottja. – A Német Turisztikai Hivatal (DZT) 29 országban végzett marketingtevékenysége pedig jelentősen hozzájárul ehhez az eredményhez” – mondja a turisztikai felelős.

Az úticél Németország pozitív imázsát két különböző felmérés is alátámasztja, ezek közül az Anholt-GfK Roper Nation Brands Index eredményeit most tették közzé: az országimázsindex alapján Németország 2011-ben is, mint előző évben, a második helyen áll a rangsorban. Ezen felül az idei Világgazdasági Fórum (World Economic Forums, WEF) Turisztikai Versenyképességi Indexe (Travel & Tourism Competitiveness Index, TTCI) a Svájc mögött szintén a második helyre sorolja Németországot a 139 nemzet turisztikai versenyképességét vizsgáló felmérésben. Az utolsó, 2009-es TTCI felmérésben Németország még a harmadik helyen végzett. „Ezzel az új eredménnyel az úticél Németország a nemzetközi rangsorban további előnyre tett szert. A tartós pozitív imázshoz nagyban hozzájárultak az olyan óriási rendezvények, mint a 2006-os FIFA Labdarúgó-VB” – magyarázza Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke.

Az úticél Németország 2011-ben egy hellyel javítani tudta turisztikai imázsát is, így a Nation Brands Index listáján a nyolcadik helyet foglalja el. A labdarúgó-világbajnokság előtt Németország a 19. helyen szerepelt, az óriási sportesemény után azonban azonnal hat helyet javított, így a 13. helyre került.

Az Anholt-GfK Roper Nation Brands Index a GfK Roper Public Affairs & Mediával évente közösen elvégzett felmérés. Az országimázsindex 50 ország imázsát vizsgálja export, kultúra, emberek, turizmus, kormányhatalom, illetve emigráció/befektetés szempontok szerint. Évente kereken 20 ezer 18 év fölötti felnőttet kérdeznek meg 20 fejlett és fejlődő országban.

{module 221}