25 éves a Budapest Congress & World Trade Center

 

Az 1985-ben átadott, Budapest Kongresszusi Központ néven ismert épületkomplexum fontos szerepet játszott abban, hogy Budapest a régió vezető konferenciacélpontja lehessen. Az idén 25 éves központ mindmáig megtartotta jövőbemutató gondolkodását, dinamizmusát, és ezek fényében példaértékűen látta el a kongresszusi turizmus és a művészetek szolgálatát. A jubileum alkalmából egész évben különleges programok adnak alkalmat az ünneplésre.

 

Az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón Dr. Niklai Ákos sajnálattal jelentette, hogy az elmúlt évben 30%-kal csökkent a Magyarországon megrendezett kongresszusok száma, de optimistán tekint a jövőbe, s külön kiemelte, hogy a felemelkedésben jelentős szerepe lesz a budapesti BCWTC-nek.

A gesztenyéskerttel körülvett egykori Budapest Kongresszusi Központ technikai felszereltségévél, építészeti harmóniájával, jövőfókuszú törekvéseivel rögtön az 1985-ös megnyitás után általános elismerést és tetszést aratott. A 2009-ben befejezett, teljes körű felújítás eredményeképpen továbbra is nem csak Budapest, hanem az ország legmodernebb konferenciahelyszíne a megújult Budapest Congress & World Trade Center. Tágas tereivel, multifunkcionális termeivel, fejlett audiovizuális rendszerével kiválóan tudja kiszolgálni a hazai és nemzetközi konferenciák, kongresszusok, kiállítások, gálavacsorák, céges rendezvények, termékbemutatók, kulturális rendezvények, koncertek szervezőinek és látogatóinak igényeit.

A Budapest Congress & World Trade Center az Accor Hospitality „Convention Network” nevű nemzetközi konferencia szolgáltatói láncának tagja. A három kontinensen, 22 országban összesen majdnem 70 helyszínen működő lánc célja, hogy a legmagasabb szintű konferencia szolgáltatásokat kínálja. Magyarországon jelenleg ez a legnagyobb olyan létesítmény, amely egy fedél alatt képes konferencia, catering és szállodai szolgáltatást nyújtani. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő 2,000 fős kapacitással bír, valamint falai között egyszerre 850 főre tudnak exkluzív körülmények között gálavacsorát rendezni – mindezt egy teremben. Kedvező tulajdonsága továbbá a rendezvények személyre szabhatósága: számos célra használható termek találhatóak itt a kisebb méretű multifunkcionális rendezvénytermektől kezdve egészen a 4000 négyzetméteres kiállítótérig. A folyamatos fejlődés nem csak az épületre jellemző, hanem a központ rendkívül profi személyzetére is, akik a nemzetközi jelentőségű rendezvényeken szerzett sokoldalú tapasztalataikat állítják a vendégek szolgálatába.

A 25. születésnapot a helyszínhez méltó módon nagyszabású gálakoncerttel ünnepli a BCWTC. Február 19-én, péntek este ünnepi koncertet tartanak Miklósa Erika és a Liszt Ferenc kamarazenekar közreműködésével. E koncerttel a konferenciaközpont nemcsak magát ünnepli, hanem megköszöni mindazoknak a munkáját, alkotó tevékenységét, akik a 25 év alatt hozzájárultak a központ működéséhez, a rendezvények, konferenciák sikeréhez. Nem ez lesz az egyetlen kulturális esemény a jubileumi év kapcsán, az elkövetkező hónapokban ugyanis számos izgalmas esemény kerül megrendezésre. A jubileumi évhez kapcsolódóan már tavasszal további koncertek, kiállítások, jótékonysági események várhatóak, és előreláthatóan ekkor fogják köszönteni a központ ötmilliomodik látogatóját is.

„Büszkék vagyunk rá, hogy negyedszázados jubileumot ünnepelhetünk ebben az évben. Mi úgy mondjuk, hogy még csak 25 évesek lettünk, hiszen rengeteg minden áll még előttünk. A teljes felújítás után is arra törekszünk, hogy minőségi szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesszük és minél jobban megfeleljünk a hozzánk látogató vendégek változó igényeinek”, mondta Wim Mirer, a BCWTC igazgatója.