2017-ben a Balatonon versenyeznek a finnek

2017-ben a Balatonon versenyeznek a finnek

Finn VB lesz Balatonföldváron. Mármint a hajóosztály (hivatalosan finn-dingi) világversenye, bár valljuk be, első ránézésre nem egyértelmű egy laikus számára, hogyan is kapcsolódik a finnek versenye a Balatonhoz. Ezt a hiányosságot próbáljuk orvosolni az alábbi összeállításban, hiszen 2017-ben hivatalosan is a Balatonon hasítanak majd a Finn Gold Cup vitorlás verseny résztvevői.

2017-ben a Balatonon versenyeznek a finnek

A Finnről

1952-ben kezdődött a finn-dingi hajóosztály történelme, amikor a Helsinki Olimpiára a Finn Vitorlás Szövetség tervpályázatot írt ki, melyet a Rickard Sarby nyert el. Az új hajóosztály bekerült az Olimpiára, s azóta is töretlen siker övezi. Ez az egyszemélyes vitorlás ugyanis nagyon könnyen kezelhető – juniortól a veterán hajósokig előszeretettel versenyeznek vele -, jól manőverezik és nagyszerű élményt ad, mert elég közel fut a vízhez és mindamellett fürge is tud maradni.

Az eredeti fa hajótesteket mára műanyagból és karbonból gyártják szigorú előírások szerint, így ez a 4,5 méter hosszú hajó az összes felszerelésével együtt 123 kg. A szigorú előírás itt tényleg nagyon-nagyon szigorút jelent: a különböző helyeken gyártott hajótesteknek teljesen egyformáknak kell lenniük.

Még is azt tartják a hozzáértők, hogy aki tényleg a mesterévé szeretne válni ennek a hajóosztálynak, annak nagyon sokat kell gyakorolnia, s mind szellemileg mind fizikailag a maximumot kell kihoznia magából, hogy egy-egy világversenyen labdába tudjon rúgni.

Finn Gold Cup 2017 a Balatonon

Finn Gold Cupot – ami ennek a hajóosztálynak kvázi a világbajnoksága, és legrangosabb eseménye a nyári olimpiákon kívül – 1956 óta minden évben rendeznek, általában tengeren, nem ritkán óceánon, és mindig más város klubja nyeri el a rendezés jogát. A 2017-es évben ez a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet lesz.

Ez az év különleges lesz abból a szempontból is, hogy bár nem ez az első tavon rendezett finn világbajnokság – 1983-ban például Milwaukee és a Nagy Tavak volt a bajnokság helyszíne – mindenképpen kuriózum lesz a Riói Olimpia és az idei Új-Zélandi kupa után. Éppen ezért sorsszerű szerencsének is tűnik a magyar győzelem;  a Gold Cup rendezési jogát ugyanis a kanadai Halifax és Marseille elől sikerült elhalászni. Az új-zélandi Aucklandban tartott szavazáson így 14-8 arányban a magyar helyszín győzött az esélyesebbnek tűnő városok előtt.

A számunkra kedvező döntésben az is szerepet játszott, hogy az Olimpiát követően a Finn-Dinghi Szövetség az új helyszínek és egyre szélesebb versenyzői bázis kialakítására szeretné fektetni a hangsúlyt. Ebbe a koncepcióba pedig jól illett a közép-európai helyszín, ami könnyen és relatív olcsón elérhető. Bár többen ódzkodtak a gyenge széltől, de a Spartacus széles szavazóbázisa megingathatatlan volt, bíznak a Balatonban – emlékszik vissza a balatoni vitorlás egylet képviselője,  Gereben Márton, aki Új-Zélandon prezentálta a Spartacus pályázatát.