Közös pálya – sport és turizmus

Bizonyára nem véletlen, hogy az Országgyűlés állandó bizottságai között a sport és a turizmus egy csapatot alkot, mert a kettő szinte elválaszthatatlan egymástól. Ez már érzékelhető volt az előző kormányciklus alatt is, amikor az Önkormányzati Minisztériumban is egy miniszteri felügyelet alá tartozott a két szakág.

 

{module 221}

E kettő kapcsolatáról, egymás szinergiáiról tartottak kerekasztal tanácskozást február 15-én Telkiben a Globall Football Park & Sporthotel-ben.

Mondhatnánk evidencia, hogy a sport és a turizmus egymást kiegészítve támogatja.

Az összejövetelen 26-an vettek részt, az államigazgatás, a törvényhozás, a sport és turizmus szakmai szervezetei és az idegenforgalomban érintett néhány nagyvállalat képviselői. Valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a nagy sportesemények, több tízezer turistát vonzanak, nem beszélve a szintén több ezres versenyzői létszámról. Kiderült az is, hogy a sportturizmus résztvevőinek költési mutatói megegyeznek a kongresszusi turizmus mutatóival.
Statisztikai adatok támasztják alá, hogy az események alkalmából idelátogató külföldiek nem csak a rendezvényre, hanem az ország látnivalóira is kíváncsiak.

De ugyanúgy hatalmas belföldi tömegeket is megmozdítanak egyes rangos sportesemények.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy nem csak a gyógyvizeket, gasztronómiát és társait kellene kiemelten hangsúlyozni, hanem ki kell építeni az ország sport desztináció képét is.

Az utóbbi időben elsikkadt, hogy Magyarország sport nagyhatalom is, ennek nagyobb szerepet kell szánni az országimázs építésbe.

Persze mindezt nehezíti, hogy hiányoznak Magyarországon a megfelelő sportlétesítmények és mindezek nélkül rangos sporteseményt ma már rendezni nem lehet. Ezért az első lépés a sport technikai háttér megteremtése, amely igaz, hogy súlyos milliárdokat emészt fel, de hosszú távú befektetés, amelynek hatása nem csak a sportban jelenik meg, hanem multiplikátorként az egész gazdaságban. Erre jó példa a Forma 1.

{module 221}