HomeGasztronómiaGasztroBocuse d'Or verseny magyarországi selejtező részvevők

Bocuse d’Or verseny magyarországi selejtező részvevők

Lezárult a Magyar Bocuse d’Or Akadémia pályázata, a mai napon a neves szakemberekből álló zsűri értékelte a pályázatokat és döntött arról, hogy a világ leghíresebb szakácsversenyének decemberben esedékes magyar selejtezőjén kik mérhetik össze tudásukat.

Bocuse d'Or verseny magyarországi selejtező részvevők

A pályázat célja a legalkalmasabb, legtehetségesebb szakácsok megtalálása, akik közül a selejtezőt, majd a februári döntőt követően dől el, hogy a Budapesten megrendezésre kerülő Bocuse d’Or Europe versenyen ki képviselheti Magyarországot. A 2016. májusában Európa 20 országa versenyez hazánkban. Ha a korábbi magyar versenyzőkhöz; Széll Tamáshoz és Molnár Gáborhoz hasonló sikeres szereplés megismétlődik, a magyar versenyző ezen a versenyen kvalifikálja magát a Bocuse d’Or Lyon 2017-es világdöntőjére.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Hamvas Zoltán elmondta; „A pályázati felhívásra minden várakozást felülmúlva 19 érvényes pályázat érkezett. A zsűri elsősorban a kidolgozottságot, a szezonalitást, a húsok és köretek arányát, valamint a változatos technológiák használatát értékelte, de emellett fontos szempont volt a befektetett munka is, hiszen a Bocuse versenyzőkre kemény munka vár. Olyan embert keresünk, aki képes sokat dolgozni a célért.”  A Bíró Lajos, Csapody Balázs, Hamvas Zoltán, Sárközi Ákos, Segal Viktor, Vomberg Frigyes és Wolf András alkotta zsűri a fenti szempontok figyelembevételével választotta ki azt a 12 főt, aki a 2015. december 13-án megrendezésre kerülő magyarországi selejtezőn fogja összemérni tudását.

A zsűri döntése alapján, a bírálati szempontoknak, valamint a Bocuse d’Or magyarországi selejtező versenykiírásának, a verseny színvonalának és szellemiségének az alábbi versenyzők feleltek meg:

 

  • Domján Richárd – Bock Bisztró, Budapest
  • Győrffy Árpád – Kollázs Four Seasons, Budapest
  • Katona András – 12 Hay Hill, London, Egyesült Királyság
  • Kovács Attila –  Spaletta Étterem és Sörház, Kecskemét
  • Mizsei János – Mák Bisztró, Budapest
  • Molnár Péter – Johanna Maier Filzmoos, Ausztria
  • Pohner Ádám – Olimpia Étterem, Budapest
  • Sándor Rodrigo – Costes downtown, Budapest
  • Sipos András – NU bistro, Budapest
  • Sugár Róbert – Kistücsök Étterem, Balatonszemes
  • Szabó László – Helyszíni szolgáltatások, Sodexo
  • Volenter István – 67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár

 

A pályázat témája a mangalica tarja, a mangalica karaj vagy a mangalica pofa és nyelv volt, amelyhez a piac zöldség- és gyümölcskínálatából lehetett választani. A fenti három húselem közül legalább kettőt, míg a piac kínálatából legalább három zöldség vagy gyümölcs felhasználását kellett a pályázó által beküldött receptben bemutatni.

A 2015. december 13-án megrendezésre kerülő magyarországi selejtező versenykiírására és témájára hamarosan fény derül.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

A tiramisu receptje N28 módra

Március 21 a Tiramisu Világnapja - a híres olasz édesség eredete és története Március 21-én világszerte a figyelem középpontjába kerül a tiramisu, hiszen ezen a...

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!