HomeGSZT+Üzleti életHárommillió forintért adták el a Sólyom Airwayst

Hárommillió forintért adták el a Sólyom Airwayst

A tulajdonos Sólyom Holding vezetője csak egy hónappal az eladás után értesült az eseményről.

Sólyom Airways

A napokban megérkezett a Sólyom Holding számlájára hárommillió forint, a Sólyom Airways vételára, tudta meg az atv.hu. Az eladási ár megegyezik a Sólyom Airways alaptőkéjével. A vevő a Charity March–Jótékonysági Menet Kft. A cégről az Origo azt írta, hogy afrikai egészségüggyel foglalkozik, és néhány hete egy Seychelle-szigeteki cég a tulajdonosa.  

Az atv.hu információi szerint a Sólyom Airways eladására október 9-én került sor. Az ügyletet – a történteket jól ismerő forrásunk szerint – Hurtyák Róbert intézte. Hurtyák a Sólyom Airways egyik ügyvezetője. A történet érdekessége, hogy Lucsik János, a Sólyom Holding ügyvezetője csak egy hónappal később, egy Facebook-bejegyzésből értesült az eladásról. Ez azért különös, mert azon túl, hogy a Sólyom Holding volt a Sólyom Airways tulajdonosa, a légitársaságba mindeddig egyetlen befektető adott pénzt: Lucsik János. (November 5-én egyébként Vágó és Hurtyák leváltották Lucsikot a Sólyom Holding éléről.)

Lucsikot tavasszal kereste meg Hurtyák, és ismertette Vágó Józseffel közös, nagyszabású terveiket egy nemzeti légitársaság létrehozásáról. Lucsiktól azt kérték, hogy a külföldi tőke megérkezéséig finanszírozza a cég belföldi költségeit. Ez meg is történt, sőt, Lucsik később a lízingelt repülőgépek átalakítására is adott pénzt, így összesen közel 160 millió forintot fektetett be a projektbe (Vágó József több nyilatkozatot is tett a külföldi befektetés mértékéről, elhangzott 60 millió eurós – azaz mintegy 18 milliárd forintnyi – összeg is).

Hogy ebből viszontlát-e valamit, az még kérdéses. Úgy tudjuk, a vevő a vételár mellett a cég adósságait is átvállalta. Adóssága nem csupán Lucsik felé van a cégnek: a Sólyom Airways dolgozói sem kapták meg a bérüket, és a beszállítói pályázatokért befizetett pénzeket sem térítették még vissza az érintett cégeknek.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Pórés cukkini főzelék

Hozzávalók a Pórés cukkini főzelék elkészítéséhez 50 dkg cukkini 1 darab közepes burgonya 1 evőkanál olaj 1 teáskanál kapor (elmaradhat) csirke alaplé pici só,...

Sárgadinnye leves recept – frissítő, krémes nyári desszertleves egyszerűen

Hogyan készül a sárgadinnye leves? Frissítő nyári recept lépésről lépésre A sárgadinnye krémleves a nyári hónapok egyik legegyszerűbb és legfrissítőbb hideg levese. A sárgadinnye természetes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!