Rendezvény központtá alakult az 1. Terminál

Újra megnyílt a ferihegyi 1. TerminálÚjra megnyílt a ferihegyi 1. Terminál – négy hónappal a bezárás után. Valójában rendezvényközpontként nyitotta meg kapuit az üresen álló repülőtéri utasforgalmi épületben. A Budapest Airport a korábbi elképzelésnek megfelelően az értékes épület állagmegóvása mellett döntött, így a terminál továbbra is használatban marad. A Terminal 1 Airport Event Center október 1-től rendezvényhelyszínként ad otthont céges- és magánrendezvényeknek.

{module 221}

A vagyonkezelő Budapest Airport Zrt. már a záráskor kijelentette: a bezárásra ítélt épületnek továbbra is jó gazdája marad, az 1. Terminál kiváló állapotát továbbra is megőrizi, ennek keretében pedig meg kellett vizsgálni, milyen módon hasznosítható más célra a repülést szolgáló épület. A repülőtér üzemeltetője külső partnerek bevonásával létrehozta az Terminal 1 Airport Event Centert, amely lehetővé teszi az épület rendezvényhelyszínként való használatát céges- és magánrendezvények számára egyaránt.

A felülről nézve egy repülőgép sziluettjét kirajzoló 1. Terminál közel kétezer négyzetméteren, három földszinti csarnokkal, hatalmas galériával és futópályára néző tetőterasszal várja vendégeit – talán nem is kérdés: a repülőtér közelsége, a Bauhaus stílusban megépített terminál Magyarországon páratlan lehetőséget nyújt a rendezvényszervezők számára. Az egyedülálló adottságok mellett több mint 400 autó parkolása lehetséges, emellett mozgáskorlátozott vendégek is akadálymentesen közlekedhetnek a terminál teljes területén. A Budapest Airport elképzelései szerint a terminálépület kivételes adottságaival elsősorban nagyobb létszámú, exkluzív rendezvényeknek szolgálhat helyszínéül, a gálavacsoráktól kezdve a konferenciákon, ügyféltalálkozókon át egészen az autó bemutatókig.

Az 1. Terminál épületét filmforgatásokhoz is igénybe lehet venni, hiszen Európában szinte sehol sem lehet működőképes, de üres terminálon filmet forgatni. Ferihegyen viszont meg lehet spórolni a drága és egyedi díszletépítés teljes költségeit. Nem véletlen, hogy a népszerű Die Hard-sorozat 5. filmjének (A Good Day to Die Hard) egyes jeleneteihez háttérként az 1. Terminálra támaszkodott a gyártócég és a Mid-Atlantic Films mintegy négyszáz fős stábja. A főbb jelenetek a hangárok illetve a 2. Terminál előtt forogtak.

„Büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország, ha nem a régió egyik legkülönlegesebb rendezvényhelyszínét hoztuk létre a repülőtéri forgalmi előtér és a futópálya közvetlen szomszédságában álló korábbi terminálépületben” – mondta el Trencsén Andrea, a Budapest Airport légiközlekedési marketing és termékfejlesztési vezetője. Hozzátette: „Célunk, hogy az 1. Terminál minőségének megfelelően magas színvonalú rendezvényeknek adhassunk otthont.”

A Budapest Airport és partnerei 2012. október 25-én, csütörtökön tartanak nyílt napot a rendezvény- és konferencia-szervező cégek számára az új Terminal 1 Airport Event Centerben. A tervek szerint az első önálló események, rendezvények akár heteken belül – menetrendszerűen megérkezhetnek a terminálra.

{module 221}