HomeTurisztikaBelföldStratégiai együttműködés

Stratégiai együttműködés

Denéné Tóth Marianna, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a 2014-es nemzeti turisztikai marketingterv bemutatójának nyílt napján írt alá stratégiai megállapodást, amelynek célja az egységes, egy irányba mutató tevékenység kialakítása, amely a nemzeti turisztikai marketingszervezet és az MNV Zrt. közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok turizmushoz kapcsolódó, illetve turisztikai tevékenységének összehangolását szolgálja.

Stratégiai megállapodás

A kormányzati koncepcióval összhangban az állami szervezetek célja, hogy az egymással kapcsolódó tevékenyégi területeken az egymást erősítő pozitív kölcsönhatás minél nagyobb mértékben érvényesüljön. Ezt szem előtt tartva született meg a két szervezet megállapodása, melynek értelmében a turisztikai céllal hasznosítható állami tulajdonú kastélyokra és műemlékekre, valamint a turizmussal összefüggő tevékenységet végző állami társaságokra összpontosító közös kommunikációt folytatnak a jövőben bel- és külföldön. A közös tevékenység keretében a szervezetek kölcsönösen biztosítanak egymás számára megjelenési lehetőséget rendezvényeiken, valamint nyomtatott és online felületeiken. A gyógyfürdők, egészségügyi létesítmények és személyszállítási társaságok közös népszerűsítése mellett az MT Zrt. és az MNV Zrt. kiemelt figyelmet szentel Magyarország kastélyainak és műemlékeinek, amelyekről hamarosan új tematikus kiadvány is készül majd. A hazai műemlékek népszerűsítése érdekében közös promóciót folytatnak a Műemlékvédelmi Világnap, a Múzeumi Világnap és a Múzeumok éjszakája alkalmával, ennek részeként országos fotópályázatra és a témához kapcsolódó játékra invitálják majd a nagyközönséget. A turisztikai szektor számára műemlék-turizmust népszerűsítő szakmai napot is terveznek.

Az együttműködés lényeges eleme a konzultáció is: az MT Zrt. workshopok során osztja meg a turisztikai termékek népszerűsítési lehetőségeit az MNV Zrt. felügyelete alá tartozó érintett társaságok szakembereivel.

A Magyar Turizmus Zrt. küldetésében megfogalmazott célja a közös alapon épülő, egységes, egy irányba mutató tevékenység, mely a turizmus és a magyar termékek népszerűsítését szolgálja. A szervezet az ágazati szereplők tevékenysége közötti szinergiát kihasználva több szervezettel kíván együttműködni a jövőben.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Eredeti szabolcsi töltött káposzta recept – Apró gombócok, ahogy a nagyi csinálta

Hogyan készül a hagyományos szabolcsi töltött káposzta, ahogy anno a nagymamák készítették A szabolcsi töltött káposzta Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye gasztronómiai örökségének egyik jellegzetes fogása, amely szorosan...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!