A SkyCourt kivitelezésével megbÃzott szegedi KÉSZ Zrt. átadta a Budapest Airportnak a SkyCourt, vagyis Égi Udvar épületét. Az errÅ‘l szóló megállapodást ünnepélyes keretek között Ãrta alá Szalados László a KÉSZ- és Jost Lammers, a repülÅ‘teret üzemeltetÅ‘ cég vezérigazgatója. A következÅ‘ hetekben az utascsarnok bérlÅ‘i végzik el az utolsó simÃtásokat, majd március végén az utazóközönség is birtokba veheti a budapesti repülÅ‘tér 2-es terminálépületét.
A SkyCourt rendszereit tavaly december óta tesztelik folyamatosan és intenzÃven a szakemberek, hogy semmilyen hiba ne fordulhasson elÅ‘ a valós működés közben. A hosszú birtokbavételi folyamat pedig január 14-én indult, amikor a kivitelezÅ‘ az elsÅ‘ néhány helyiség kulcsát átadta a Budapest Airport képviselÅ‘inek. A kivitelezés nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy az elÅ‘zetes számÃtásoknak megfelelÅ‘en maga a SkyCourt 70 millió euróba, a kapcsolódó munkálatokkal együtt a teljes beruházás pedig 102 millió euróba, azaz hozzávetÅ‘leg 28 milliárd forintba került.
Ahogy az átadás, úgy az épÃtkezés is a menetrendnek megfelelÅ‘en haladt, napról napra váltak valósággá a Budapest Airport látványterveibÅ‘l ismert elegáns épÃtészeti megoldások. Az épület kÃvülrÅ‘l már a nyáron elnyerte szinte végleges, a terveknek megfelelÅ‘ formáját, azóta a belsÅ‘ munkálatoké volt a fÅ‘szerep. A kivitelezÅ‘ irányÃtása alatt mintegy ezer ember dolgozott folyamatosan, három műszakban, hogy idÅ‘ben átadhassák a bérlÅ‘knek az üzleteket és a kiszolgáló helyiségeket. A SkyCourt halljában már régóta a végleges burkolaton sétálhatunk, helyükre kerültek a mozgólépcsÅ‘k és a liftek, elkészültek az utastájékoztató berendezések, valamint működÅ‘képes a terminál csomagosztályozó rendszere is.
Az épÃtkezést követÅ‘en a bérlÅ‘k feladata, hogy élettel töltsék meg a hatalmas utascsarnokot. A Budapest Airport kereskedelmi partnerei fokozatosan veszik át a helyiségeket a kivitelezÅ‘tÅ‘l és már dolgoznak is a belsÅ‘ kialakÃtáson, hiszen a csupasz betonfalakat az Å‘ dolguk a saját Ãzlésük és arculatuk szerint burkolni és berendezni. A SkyCourt ünnepélyes megnyitóját 2011. március 18-án rendezi a Budapest Airport, ezt követÅ‘en 19-én és 20-án a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd 2011. március 27-én 0 órától az utasok vehetik birtokukba az épületet.
„Újabb fontos mérföldkÅ‘höz érkezett a repülÅ‘tér modernizációs programja és külön öröm számunkra, hogy az elÅ‘zetesen tervezett költségkeretet tartva, napra a megadott határidÅ‘re sikerült megvalósÃtani az átadás-átvételt.” – hangsúlyozta Stephan Schattney, a Budapest Airport BUD Future igazgatója, majd hozzátette: BÃzom abban, hogy a Budapest Airport eddigi legnagyobb beruházása nem pusztán az utasforgalmi igényeket elégÃtheti ki magas szÃnvonalon, hanem emellett a SkyCourt révén egy újabb jelkép erejű épülettel is gazdagodhat a magyar fÅ‘város.