HomeTurisztikaBelföldVirágos Magyarország

Virágos Magyarország

Sopron város, míg Lipót falu kategóriában indult2010 júliusában huszadik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. A versenyben idén két Győr-Moson-Sopron megyei település, Sopron város, míg Lipót falu kategóriában indult. A két helység a 2009. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben.

Az Entente Florale Europe elnevezésű verseny Európa legrégibb és legsikeresebb virágosítási mozgalma: 1975-ben indult, és 12 ország, 25 ezer települését, mintegy ötven millió embert képes évente elérni. A legjobbak közé csak 24 település kerül be, minden tagországból egy város és egy falu. A verseny követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás, valamint a tájvédelem szempontjai is. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a város/falu tisztaságára, grafiti-mentességére. A verseny nagy kihívást jelent minden településnek, hiszen a mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia, Írország és Horvátország is.

Hazánk mellett a fent felsorolt 11 európai ország képviselőjéből álló zsűri július 4. és 7. között kereste fel Sopront és Lipótot. A hűség városában hét óra hosszat vizsgálódtak a szakemberek, míg Lipóton négy órát vett igénybe a zsűrizés.

A versenyben részt vevő 12 európai ország tagjaiból álló bíráló bizottság elnöke, Clive Addisson (UK) összefoglalójában kiemelte, hogy mindkét település messzemenően kivívta a zsűri elismerését. Sopron esetében különösen nagyra értékelték a zöldfelületek, a parkerdők fenntartásának magas színvonalát, a virágok kiültetésének professzionális módját, de a legnagyobb hatást a Fő téren folyó ásatások és a helyreállítási munkálatok tették rájuk. Lipót esetében különösen a település lakóinak összefogását, az öröklött természeti értékeket, különösen a faluba vezető százéves gesztenyesort, továbbá az értékes és különleges növény- és állatfajták megőrzését értékelték. A szakember mindkét település felkészülését kiemelkedőnek minősítette.

Az európai verseny díjkiosztó ünnepségére 2010. szeptember 24-én kerül sor az olaszországi Cerviában. Ekkor derül ki, hogy a benevezett 24 település közül melyek lesznek a legjobbak. Magyarország huszadik éve vesz részt a versenyben, eddig 5 arany-, 15 ezüst-, 10 bronzérmet, valamint 10 Európa-díjat nyert.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Palacsintatorta csokoládéval és eperrel recept

Alapanyagok és technológiai tudnivalók a palacsintatorta elkészítéséhez Hack Barni séftől A Costes Downtown séfje, Hack Barni az ünnepi időszakra egy olyan desszertet ajánl, amely a...

5 érdekesség a Focaccia di Reccóról

A focaccia egy hagyományos olasz sajtos lepény, amely évszázadok óta megtalálható a tüzes déliek étkezőasztalán. Mivel elkészítése rendkívül egyszerű, ezért a közelgő borozgatós nyárestéken...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!