HomeGasztronómiaGasztroEsélyegyenlőségi étterem Székesfehérváron

Esélyegyenlőségi étterem Székesfehérváron

Sérült és megváltozott munkaképességű embereknek kínál munkát az év végén megnyíló székesfehérvári Hatpöttyös étterem. Ehhez az akadálymentesítésen túl több speciális feltételnek is eleget kell tenni – cikkezik a Népszabadság.

Magyarországon jelenleg a szekszárdi Ízlelő étterem az egyetlen olyan hely, ahol kizárólag megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. Hermanné Nagy Vera, a Hatpöttyös Kft. ügyvezetője szerint alapos piackutatást végeztek Székesfehérváron, mielőtt belevágtak a projektbe. Elsősorban a belvárosban dolgozó hivatalnokréteget célozzák majd meg szolgáltatásaikkal.

A Hatpöttyös Kft.-t három család hozta létre, mindegyikben egy-egy sérült fiatalt nevelnek a szülők. A cégtulajdonos családokat részben az is motiválta, hogy egy működőképes vállalkozás felépítésével néhány éven belül munkalehetőséget biztosítsanak a saját fogyatékkal élő gyermekeik számára is. A Hatpöttyös étteremben a tervek szerint a nyitáskor 16-18 sérült embernek tudnak majd munkát adni.

A jogszabályok szerint szakácsként, cukrászként, konyhai kisegítőként, pincérként illetve takarítóként alkalmazhatnak megváltozott munkaképességű embereket. Az akadálymentesítésen túl pedig speciális feltételeket kell megteremteniük. Így például a pincérek nem kézben, hanem kis zsúrkocsikon tolva szolgálják majd fel az ételeket, a szervírozásnál pedig borulásbiztos, négyszögletű tányérokat fognak használni. Várhatóan egy siketnéma cukrászt is alkalmaznak, akinek olyan speciális konyhai berendezéseket vásárolnak, amelyek fényjelzésekkel segítik a munkáját.

A távlati terv, hogy az étterem a megváltozott munkaképességűek számára szervezett szakképzésben gyakorlati helyként is működhessen.

(forrás: Népszabadság / HR Portál)

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Muffin reggel, délben, este

Igen, a Hotel Benczúrban reggel, délben, este. Ránk mosolyog a reggeliző asztalon – Good Morning Muffin! -, délben, este összekacsint velünk a bárban. ...

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!