6.1 C
Budapest
2026 április 30, csütörtök
HomeGasztronómiaGasztroItt az idei utolsó Borszerda

Itt az idei utolsó Borszerda

Egy sikeres rendezvény rövidesen végéhez közeledik, hiszen a Borszerdák utolsó eseményére kerül sor november 10-én. A vörösborok mellett az újborok köszöntésével telik a bor és gasztronómia közös ünnepe, hiszen ilyenkor Szent Márton napja környékén jelennek meg az új, friss borok. Ehhez csatlakoztak azok az éttermek, akik összekötik a Liba Napokat a borok élvezetével. Ezen a napon különleges menüsorokkal jelentkeznek és a boraikat fél áron kínálják úgy délben, mint este.

Jó lenne ebből hagyományt teremteni – hasonlóan a francia Beaujolais ünnephez – hogy mindenki várja az új borok szerdáját. Ez a Borszerda arra is kiváló alkalmat teremt, hogy a borkedvelők már-már eldönthessék, hogy melyik palackkal lepjék meg vendégeiket, szeretteiket.

A Borszerda nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek körében is nagy sikert aratott és jó hírverése volt borainknak – jelentette ki Simon Péter az Agrármarketing Centrum igazgatója.

A menüket olyan neves szakemberek bírálják el, mint Benke László, Horváth Zoltán, Buday Péter, Vrábel Krisztina és Szatmári Nóra, Zsupos Ildikó, Habik Erzsébet. S hogy a vendégek nyugodtan kóstolgassák a borokat, ezért a Főtaxi kedvezményes tarifával szállítja el a Borszerda után hazatérőket.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Nem csak receptek. Nem csak séfeknek. Marlinsushi

Marlinsushi. A rizst folyó víz alatt alaposan átmossuk; ezt addig ismételjük, amíg a víz teljesen tiszta nem lesz. A főzéshez felforralunk 1/2 l vizet,...

Fűszeres gyümölcssaláta

Hozzávalók a Fűszeres gyümölcssaláta elkészítéséhez 1 kisebb ananász1 sárgadinnye1 mangó1 csillaggyümölcs200 g nádcukor4 szem zöld kardamom1 szál ázsiai citromfűfél cm vastag szelet gyömbér1 szem...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!