Hozzávalók a KÃnai kel saláta curry öntettel elkészÃtéséhez:
20 dkg kÃnai kel
5 dkg szójacsÃra
1 kisebb szál újhagyma
5 – 10 dkg csirkemell Ãzlés szerint, vagy fÅ‘tt sonka (vagy mindkettÅ‘)
1 mini ananász
5 mini kivi
fél barack vagy mangó
fél friss körte
Az öntethez:
1/2 dl tejföl
1/2 dl tejszÃn
1 evőkanál ecet
1 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál méz
1 teáskanál curry
1/2 teáskanál cayenne bors
1/2 teáskanál só
1/2 teáskanál citromlé
néhány szál metélőhagyma
ElkészÃtés:
A csirkemellet vágjuk kockára, sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyÅ‘ben hirtelen pirÃtsuk meg.
A kÃnai kelt vágjuk fogyasztható méretű laskára, csÃkokra. Tegyük egy nagyobb salátástálba.
Keverjük bele a lecsepegtetett szójacsÃrát, a vékony csÃkokra vágott újhagymát, a pirÃtott csirkemellet, a hámozott, felkockázott gyümölcsöket és keverjük össze óvatosan.
Az öntethez keverjük el a tejfölt a tejszÃnnel, tegyük hozzá sorban az összes hozzávalót, majd a végén Ãzlés szerint sózzuk és állÃtsuk be az Ãzét citromlével.
Tegyük egy kis idÅ‘re hűtÅ‘be, majd onnan kivéve, ha kell után ÃzesÃtjük.
A salátát ne keverjük el az öntettel, csak tálaláskor csurgassuk rá. Ekkor szórjuk még meg apróra vágott metélÅ‘hagymával is, esetleg pirÃtott kenyérkockákkal, illetve még dÃszÃthetjük egy szép hosszúkás, negyedbe vágott körtével.
Ezt a receptet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. támogatásával tálaljuk olvasóink elé.