HomeGasztronómiaGasztroII. Csodálatos Kávé Szakkiállítás

II. Csodálatos Kávé Szakkiállítás

Tavaly közel ötven cég állított ki az első Csodálatos Kávé Kiállításon, amelyet a kávépiac számára az első önálló szakkiállításként szervezett meg a Magyar Kávétársaság. A kezdeményezés sikere már tavaly érezhető volt: a rendezvény dicséretet kapott a szakmai kereskedői körökben, s a szervezők számára is kedvező tapasztalatokat hozott.

A „duplázás” az alapgondolat megtartásával szervezési újdonságokat hoz. A második alkalommal jelentkező Csodálatos Kávé a Vásárközpont „B” pavilonjában kap majd helyet. Ez logisztikai könnyebbséget jelent a szervezésben, de egyben nagyobb felhasználható kiállítói területet is jelent. A szervezők az idén ötvenet meghaladó kiállító számmal terveznek, bár ennél a számnál fontosabb az a – tavaly is jó – arány, amit a résztvevők piaci részesedése jelent. Ez a mutató már tavaly is közelítette a hatvan százalékot.

Pozitív változás történt a külföldi résztvevők érdeklődésében, ami szintén köszönhető a jó hírnévnek, de a külföldre is irányuló akvirálásnak nemkülönben. Elsősorban a szomszédos országok Szlovákia, Románia és Szerbia vállalkozásaira számítanak, de a bécsi kávésok sem maradnak ki a meghívottak közül.

A kávékiállítás tehát folytatódik, s ehhez továbbra is támogatást ad a SCAE, azaz a Különleges Kávé Európai Szövetsége. Az elsősorban a szervezés területén nyújtott – nem anyagi jellegű – segítség a kiállítás presztízsét is növeli, de egyben a VII. Magyar Barista Bajnokság – a kiállítás kísérő eseménye – lebonyolításában is hatékony segítséget jelent.

A Csodálatos Kávé és a Barista Bajnokság továbbra is szakmai rendezvény, de jövőre a nagyközönség felé is nyitottabbá válik. A kiállítás indításakor is deklarált cél volt a kávéfogyasztás kultúrájának terjesztése. Jövőre a zárónap közönségnap lesz, és a kiállítás tematikája is bővül. A kisebb kapacitású, akár házi használatra szánt berendezések, és a kávéautomaták is megjelennek a standokon. A programok között újdonságnak számít majd az amatőr barista verseny, amelyen bárki indulhat, aki betöltötte a 18 éves kort, és saját bevallása szerint soha még hivatalos barista képzésben nem részesült.

II. Csodálatos Kávé Szakkiállítás
VII Magyar Barista Bajnokság
Hungexpo Budapesti Vásárközpont „B” pavilon
2011. március 25-27.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zeller felfújt

Hozzávalók a Zellerfelfújt elkészítéséhez: 4 szelet fehér kenyér 1,5 dl tej 4 evőkanál margarin 10 dkg zeller szár 1 kisebb fej zeller 1 kis fej vöröshagyma 4 db tojás só bors Elkészítés A kenyérszeleteket kis...

Gesztenyés pulykamell, almaszósszal karácsonyra

Az alábbiakban egy karácsonyi pulykamell receptet adunk közre, ezzel is kellemes ünnepeket kívánva. Hozzávalók 3 alma 2 dl tejföl fél...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!