HomeTurisztikaSportÚj brand a 4 ÉVSZAK

Új brand a 4 ÉVSZAK

Az innovációiról közismert, mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisa az év elején új arculattal áll a nagyközönség elé. A 4 ÉVSZAK márkanév alá rendezett turisztikai attrakció-család több, mint a korábbi egységek együttes megjelenítése. Az új brand-ernyő egy következő szint a közkedvelt HSB fejlesztése terén.

Az új arculat, amely az elkövetkező időszakban meghatározza majd a 4 ÉVSZAK brandet, felidéz néhány fontos, a vállalkozás mai egyéniségét alapjaiban meghatározó momentumot: idén lesz 11 éve, hogy a HSB tulajdonosai az első segwayekkel elkezdték a túrák szervezését Mátrafüreden MátraSegway néven.

2010-ben már Mátra Túraként emlegették őket, 2011-ben Hegyi Sportok Bázisára változott a név, ami majd néhány évre rá – a normafai, a hévízi és balatonfüredi bázisok megnyitásával – High-Tech Sportok Bázisára módosult. 2016-ban megnyitották a 4 Évszak – Palóc Bistorantot, majd tavaly a 4 Évszak Hegyihotelt.

2020-ra teljesen letisztult az új brand, amely alá a 4 ÉVSZAK High-Tech Sportok Bázisa, a 4 ÉVSZAK Palóc Bistorant, a 4 ÉVSZAK Hegyihotel* Mátraháza és a későbbiekben (2021) 4 ÉVSZAK Hegyihotel** Mátrafüred fog tartozni.

4 évszak logo

Az új logóban az eredeti 4-es, a mátrafüredi bázis tetején látható, amelyen keresztül feltűnik a Mátra. Az „M” mint Mátra rajzolódik ki Magyarország két legmagasabb hegyét (Kékes, Galya) stilizálva. Az M” mint Magyarország és „M” mint római 1000-es (Kékestető: 1014 m) is asszociálható. Egy szigorú arc is kirajzolódik a háttérben, ami arra utal, hogy itt mindig a hegy az úr, ebből következően a természetnek meg kell adni a tiszteletet. A színek: narancs (nyár, ősz, nap), zöld (tavasz, erdő), fehér (hó, tél), szürke (ősz, tél, andezit, pala).

A 4-esben látható a kereszt, a „V” és az ÉSZAK is, ami az extrém szélsőségekre utal. A logóban megtalálhatók a hegyszirtek, a dombok, a lejtők ábrázolásai, a szabadság, és az, hogy a brand-tulajdonosok képesek mindig „a dobozon” kívül gondolkodni.

A szervezeti egységek szépen kiegészítik ezt az elsőre aszimmetrikus ábrázolást, ami új SZIMBÓLUMOT hoz létre.

Oczela T.

gszt
gszthttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Alma bundában

Egyszerű finomság desszertnek, vagy akár csak önmagában is, bundás alma. Hozzávalók: 3 alma1 csomag vaníliás cukor2 tojás2 teáskanál cukor100 g...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!