HomeGasztronómiaGasztroFrancia titkos lakomák

Francia titkos lakomák

Nincs étlap, nincs számla, és egyik étterem sincs benne az útikönyvekben sem.

 

{module 221}

Hogy lehet rájuk bukkanni? Ehhez minimum franciának kell születni, vagy még az utazás előtt keríteni kell egy jó barátot, aki jártas ezeken a helyeken. Az éttermek ugyanis ad hoc jönnek létre, a tulajdonosok, hogy elkerüljék a konfliktust a hatóságokkal – például a hiányzó működési engedély vagy az adó miatt – leendő vendégeiket szóban, ismerősökön keresztül vagy SMS-ben értesítik.

Az éttermeket lelkes, önjelölt szakácsok működtetik, olyanok, akik már megunták, hogy csak ismerősöknek főznek. Ezért havonta párszor átalakítják saját lakásukat étteremmé és vadidegen érdeklődőknek szolgálnak fel, nem ritkán 70 eurós vacsorákat.
A pontos helyszínt és az időpontot a résztvevők általában valamilyen rejtélyes üzenetet követve tudhatják meg. Nyomozniuk kell a beépített ember után például egy könyvesboltban, vagy egy helyi szupermarketben, aki egy előre megadott című könyvet olvas, vagy egy előre megbeszélt tárgyat szorongat. Ő mondja meg a címet, ahova ezután a maximum 25 fős társaság megérkezik.

A titkos éttermek nemcsak a franciákat ihlették meg, a világ több nagyvárosában – például New Yorkban és Tokióban – is működnek hasonló, titkos vacsorák, ahol a vendégeket a kíváncsiság és a különleges ételek szeretete hozza össze.

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zakuszka

Hozzávalók a Zakuszka elkészítéséhez: 1 kg padlizsán1 kg pritaminpaprika1/2 kg paradicsom3 nagy vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 dl olajtört babérlevélsó, borscukor Elkészítés:...

Tojás muffin spenóttal és füstölt mozzarellával

A tojás muffin egy könnyű reggeli és egyszerűen elkészíthető. Mindössze 30-60 perc alatt kész a remek tojásos étel, mely nem csak reggelire fogyasztható. Ráadásul...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!