HomeGasztronómiaGasztroBor és csúcsgasztronómia a Budai Várban

Bor és csúcsgasztronómia a Budai Várban

A Budai Gourmet fesztivál idén május 6-9. között csalogatja vendégeit ínycsiklandó  kínálatával, változatos kulturális programjaival immár a Budavári Palota panorámás teraszaira. A bor és a jazz házasításába „marinírozott” izgalmas kulináris seregszemlén idén is a legjobb hazai ínyesmesterek, borászok, sajtkészítők mutatkoznak be, különös tekintettel az újsütetű Michelin-csillagos Costesre és a Bib Gourmand címmel büszkélkedő többi hazai étteremre.

Az idei rendezvényen – a kulináris élménykavalkádon túl – kiemelt szerepet kap a bor és a jazz. A hegy levének szerelmesei a Budai Gourmet kiemelt vendégeként a Soproni Borvidékkel ismerkedhetnek meg. A Hűség Városából érkező poncichterek, azaz szőlősgazdák mellett természetesen egyéb tájegységek nedűit is ízlelhetik a vendégek, miközben a rendezvény színpadán fiatal jazzmuzsikusok adják egymásnak a mikrofont.

„Idén a rendezvény szakmai jellegét is szeretnénk még jobban kidomborítani – mondta a főszervező. – A nyitónapon kizárólagos szakmai napot tartunk, ahol tág teret biztosítunk a kereskedelem és gasztronómia döntéshozóinak a nyugodt kóstolásra, tárgyalásra, az új évjárat megismerésére. Másrészről a fogyasztói látogatók számára a szórakoztató és zenei programok mellett folyamatos programokat biztosítunk: tematikus bor- és ételkóstolók, a színpadon érdekes beszélgetések a bor, a gasztronómia és a jazz világából, valamint a Borkollégium folyamatos programjai teszik majd felejthetetlenné ezt a néhány napot.”

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sült krumpli és a rántott hús továbbra is az élen

A magyarok főzési szokásait tekintve a mai napig a pörköltek, a főzelékek, a rántott ételek és a sült krumpli szerepelnek az élen, derült ki...

Egyszerű zabpehely szelet recept

Könnyen és gyorsan elkészíthető édesség 15 perc alatt, négy összetevőből A házi sütés nem feltétlenül igényli a hosszú hozzávalók listáját, vagy bonyolult technikákat. Ezt az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!