HomeGasztronómiaGasztroÚj kézben a közösségi bormarketing

Új kézben a közösségi bormarketing

A feladat júliustól a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül, az Agrármarketing Centrum pedig szeptember végén jogutód nélkül megszűnhet. Júliustól a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül a közösségi bormarketing, a feladatot eddig ellátó Agrármarketing Centrum (AMC) pedig szeptember végén jogutód nélkül megszűnik, ha a kormány jóváhagyja az előterjesztést – írta a Napi Gazdaság.

 

{module 221}

A Vidékfejlesztési Minisztériumnál a lapot úgy tájékoztatták, hogy miután a feladat- és vagyonátadással, munkáltatói jogutódlással kapcsolatos technikai kérdéseket már tisztázták a fejlesztési tárcával, a jelenleg közigazgatási egyeztetésen lévő előterjesztésről egy-két héten belül dönthet a kabinet.

A tervek szerint az MT Zrt. a jelenleg AMC költségvetési soron lévő összeg időarányos részét kapja meg 2012 második félévére. A 2013-as költségvetés most kezdődő tervezése során a kormány minél magasabb, de legalább az idei szinten szeretné biztosítani az agrármarketing forrásait – írta a lap.

Az MT Zrt. csak a szükséges jogszabályok megszületése, illetve a forráskeret meghatározása után kezdi el a bormarketing-feladatok tervezését.

/MTI/

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!