HomeGSZT+PályázatokMagyar versenymunka az AIPC innovációs díj döntősei között

Magyar versenymunka az AIPC innovációs díj döntősei között

HUNGEXPO karácsonyi Sharing Program projektje bekerült a legjobb 14 pályázat közé a Kongresszusi Központok Nemzetközi Szövetségének (AIPC) Innovation Award versenyén Bostonban.

Az AIPC az ágazat egyik legfontosabb egyesülete, mely az iparág szakértőit és vezetőit összefogja össze, ösztönözve és elismerve a kongresszusi központ menedzsment terén elért kiemelkedő eredményeket. A 2007 óta megrendezésre kerülő verseny célja, hogy a legrangosabb nemzetközi szervezet kiemelje az adott évben kiemelkedően teljesítő innovatív kezdeményezéseket, díjazva a kreativitást és az újító, előrevivő gondolkodásmódot. A HUNGEXPO, hazánk legnagyobb kiállítási és konferencia helyszínének pályázatával, most először került magyar projekt a legjobb 14 közé. A számos kiváló pályázat közül minden évben egy, a szektor meghatározó képviselőiből álló magas szaktudású zsűri értékeli a pályázatokat. A verseny három részből áll: első körben zajlik a pályamunkák elbírálása, majd a kiemelkedő pályázatokat az AIPC tagjaiból összeállított szavazó közönség előtti prezentációja, – a HUNGEXPO Zrt. pályázatát Ganczer Gábor vezérigazgató mutatja be – végezetül pedig az Innovation Award Poster Program plakátversenyen mérkőznek meg a pályázók.

A Sharing Program projektet a napjainkban hatalmas figyelemnek örvendő „sharing economy”, azaz „osztozkodó gazdaság” inspirálta. Miért ne lehetne megosztani egy rendezvényhelyszínt, ha egy autót, vagy egy lakást meg lehet? A HUNGEXPO válasza erre az, hogy elegendő kreativitással bármi lehetséges. A program lényege a céges karácsonyi rendezvények elengedhetetlen költségeinek megosztása, mint például a különleges dekoráció, bútor és audiovizuális eszközök bérlése. Ezen kívül lehetőség nyílik arra, hogy a partnerek a dekorációt a cégük arculatának megfelelően saját képükre formálják, arculatuk, színeinek megjelenítésével. A felépítésre csak egy alkalommal van szükség, ezt követően akár minden este más cég évzáró rendezvényének tud otthont adni a helyszín, tehát kizárólag a költségek oszlanak meg, miközben az idő és a terület exkluzívan áll partnereink rendelkezésére. A program igénybevételével a cégek jelentősen csökkenthetik az év végén felmerülő költségeiket, melyet más célokra tudnak felhasználni, legyen az a rendezvény fényének emelése különleges előadóművész szerződtetésével, vagy magasabb színvonalú vacsora biztosítása. Egy biztos, a vendégek elégedetten fognak távozni.

A HUNGEXPO meggyőződése, hogy ezzel az újító gondolkodásmóddal olyan lehetőséget tud kínálni partnereinek, amely az iparágban egyedülállóan biztosít kimagasló előnyt mind a résztvevő cégek, mind a HUNGEXPO számára. Az AIPC Innovation Awards nemzetközi verseny eredményhirdetésére az AIPC július 5.-és 8. között Bostonban megrendezett éves konferenciájának keretén belül kerül sor.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Tejszínes kelkáposzta krémleves

Hozzávalók a Tejszínes kelkáposzta krémleves elkészítéséhez: 1,5 l húsleves0,5 dl vízfél fej kelkáposzta1 fej fokhagyma1 nagyobb szelet szalonna (kb. 8 dkg)1 evőkanál zsír2 evőkanál...

Twix szelet sütés nélkül

Hozzávalók:20 dkg vajas keksz A karamell réteghez: 20 dkg barna cukor, 1 dl tej, 10 dkg vaj A csokoládés réteghez: 15 dkg étcsokoládé, 15...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!