Sörben az igazság? Egyre jobb és egyre több sört iszunk

csapolt sör, sörfőzde

A Sörszövetség tavalyi évre vonatkozó értékelése a Magyarországon vezető öt sörgyártó – a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. – adatközlésével valósult meg.


Az elemzés szerint a prémium és szuper prémium sörök eladásának növekedése robbanásszerű volt, addig a középkategóriás termékek eladása csekély mértékben, mintegy 1 százalékkal csökkent, a gazdaságos, saját márkás sörök piacának szűkülése tovább gyorsult. Utóbbi termékek piacára a vezető gyártók tavaly már 8 százalékkal kevesebbet szállítottak.
Az ízesített sörök 317 ezer hektoliterre nőtt forgalma 5 százalékos bővülésnek felel meg, az alkoholmentes szegmens értékesítése újabb csúcsot döntött, a kategória mérete 116 ezer hektoliterre nőtt tavaly – írták.
Kitértek arra is, hogy a szövetség tevékenysége kiterjed a sörkultúra és a minőségi sör népszerűsítésére is. Tavaly folytatódott a szervezet „Sör mi több” nevű kezdeményezése, amely többek között a minőségi sörnek a magyar gasztronómiában betöltött tradicionális szerepét, a csapolt sör és a hozzá tartozó vendéglátás fejlődését kívánja erősíteni. A 2014-ben kezdődött munkának köszönhetően megállt a csapolt sör piaci részesedésének csökkenése, ez a kategória tavaly már stabilan 10 százalékot képviselt a szövetség tagvállalatai által értékesített sör mennyiségéből, forgalma 2018-ban 3,6 százalékkal nőtt.


Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései 2017-hez képest közel 14 százalékkal nőttek tavaly és meghaladták a 30,5 milliárd forintot. A magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetései meghaladták a 80 milliárd forintot. A költségvetési befizetéseken túl a szövetség tagvállalatai több százmillió forintot költenek önkéntesen is fenntarthatósági programokra, mint például az újratölthető üvegek széleskörű használatára, valamint az alumínium doboz csomagolások visszagyűjtésére és újrahasznosítására – közölte a szövetség.
A Magyar Sörgyártók Szövetségét, azaz a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).

(P.L.)