HomeTurisztikaBelföldGyógyhellyé minősítették Gyopárosfürdőt

Gyógyhellyé minősítették Gyopárosfürdőt

Gyopárosfürdő 2016. július 27-én hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést. A hely Békés megyében található, azon belül Orosháza területén fekszik és az „Alföld Gyöngye” becenévvel emlegetik a köztudatban.

 

A gyopárosi tó, illetve annak különleges természeti környezetének története az 1860-as évek végére, a településrész históriája néhány évtizeddel korábbra nyúlik vissza. A beruházások 1958-ban indultak útnak, s azóta gyakorlatilag folyamatosan tartanak — ennek köszönhető, hogy Gyopárosfürdő ma a strand-, az élmény- és gyógyfürdőzők, a wellness szerelmeseinek népszerű úti céljává válhatott.

– Hatalmas előrelépést jelent a településnek, hogy Gyopárosfürdőt is az ország gyógyhelyei közt fogják számon tartani. Az utóbbi években újra rendkívül felkapott desztinációs pont lett a településrész, mely az Orosházán dolgozó munkacsoportok több éves munkájának köszönhető. A fejlesztési koncepcióink, illetve a következő évek munkája is részben a gyógyulni vágyókra fog épülni. Büszkeség számunkra, hogy a fürdő is felkerül az országos gyógyhelytérképre, így olyan kiemelkedő helyek közt lesz számon tartva, mint például Hévíz vagy Hajdúszoboszló – fogalmazott Dávid Zoltán, Orosháza Város polgármestere.

Gyopárosfürdő felújított gyógymedencéje 2014 májusában került átadásra. A 670 métermélységű gyopárosi termálkút vizét 1999-ben nyilvánították gyógyvízzé. A gyógyvizet — mely az alkáli hidrogén-karbonátos gyógyvizek csoportjába tartozik, s magas metakovasav tartalommal bír — 47 Celsius-fokos hőmérsékleten nyerik ki a talajból, s innen hűtik a kezeléshez éppen szükséges hőfokra.

A vízgőzt, a párát belélegezve légúti betegségeinken segíthet, bőrünkkel érintkezve pedig a legkülönbözőbb bőrbetegségek, így az ekcéma, a lichen vagy a pikkelysömör (pszoriázis) okozta bőrgyulladás kezelésének támogatására is kitűnően alkalmas.

A gyopárosi gyógyvíz segít porckorongkopás, porckorongsérv, a gerinc- és egyéb ízületikopások, ideg- és ízületi gyulladások, valamint a csontritkulás okozta panaszok esetén is, de alkalmas a legkülönbözőbb sérülések utókezelésre és műtétek utáni rehabilitációra is. Az agyi érbetegségek nyomán kialakult izomgörcsök enyhítését, megszüntetését célzó kezelések során is bevált módszer, ahogyan például a Parkinson-kórban szenvedők számára is könnyebbséget hozhat.

A Gyopárosi Gyógyfürdő gyógyászati részlegén nem csupán gyógyvizes medence- vagy kádfürdő segíti egészségünk visszanyerését, hanem különböző egészségügyi szolgáltatások sora is, mely az Orosházi Kórházzal való szoros együttműködésnek köszönhető.

A fürdő nem csak a gyógyvize miatt kapta meg a gyógyhely minősítést, ugyanis a területet egy zöldfás erdő veszi körül, ahol az idelátogató vendégek bátran kiülhetnek és kikapcsolódhatnak, egy rendkívül tiszta levegőjű és természetes környezetben. A wellness központot rengeteg szálloda is körbeveszi, melyek közvetlenül a tóparton találhatóak.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Libamáj tokaji aszúval

Hozzávalók a Libamáj tokaji aszúval elkészítéséhez: 1/2 kg hízott libamájsófrissen őrölt fehérbors1/4 csészényi tokaji aszú   A zseléhez:1/3 csésze húsleves2...

Litván sörleves recept

A litván sörleves újrafelfedezése a balti konyha hagyományaiban A litván gasztronómia egyik legkülönlegesebb, ma újra reneszánszát élő fogása a meleg sörleves, egy forrón tálalt, selymes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!