6.1 C
Budapest
2026 május 2, szombat
HomeTurisztikaBelföld„Winter time is thermal bath time"

„Winter time is thermal bath time”

Javában zajlanak a Budapest téli turisztikai kínálatát népszerűsítő marketingakciók a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében idén immár ötödik alkalommal megvalósuló Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő kampány keretében. A lastminute.com nemzetközi piacvezető utazási portál brit, német, spanyol, olasz, francia, valamint skandináv oldalain már „elterjedt a hír”, hogy a magyar fővárosban, a három vagy négy éjszakára érkező vendégek 2011. március végéig az utolsó éjszakát ingyen kapják és további kedvezményekben is részesülnek. Az utazók a BWI keretében egyszeri, ingyenes napi belépőt vehetnek igénybe a magyar főváros megjelölt történelmi fürdőinek – Gellért, Rudas vagy Széchenyi fürdő – valamelyikében, továbbá kedvezményesen vásárolhatnak Budapest Kártyát és vehetnek részt a Legenda hajós, illetve Hopp-on Hopp-off buszos városnézésen.

Az online megjelenések mellett Budapest kiemelt küldőpiacain offline hirdetések és az MT Zrt. külképviseleteinek egyéb akciói is felhívják a figyelmet Budapest téli turisztikai kínálatára és a BWI kampányra.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet londoni külképviselete által kiadott BWI sajtóanyag nyomán a The Guardian napilap „Cool Cities” összeállításában az öt legjobb téli úti cél között ajánlja a Budapest Winter Invitation csomagot olvasóinak.

Németországban a turisztikai szakma és a média képviselői az MT Zrt. külképviseletének 800 címre kiküldött szakmai hírleveléből, valamint híranyagából tájékozódhattak az akció részleteiről. A németek egy különös feliratra is felfigyelhettek a magyar Nagykövetség épületének kirakatában, amely emlékezteti az épület előtt elsétáló, becslések szerint több mint 2 millió utazót, hogy eljött a termálfürdőkben való kikapcsolódás ideje.

Mint arról korábban hírt adtunk, a BWI kampány Ausztriában is „felpörgött”: az MT Zrt. ausztriai képviselete on-line és DM-kampányt indított stratégiai együttműködésben Ausztria egyik piacvezető utazási irodájával, a Railtours Austria-val. Az utazók többek között az Osztrák Szövetségi Államvasút (ÖBB) és a Rail Tours Austria törzsutasai hírlevélben is kedvcsináló tájékoztatást kapnak a téli budapesti ajánlatokról.

Olaszországban, a milánói és római lakosok december közepétől január közepéig összesen 1400 plakáttal találkozhatnak metró kocsikban és a felszíni tömegközlekedési eszközök belsejében, amelyek a Budapest Winter Invitation akciót népszerűsítik. Ezen kívül a Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének – a dél-olaszországi Bariból nemrég elindult új légi összekötetés apropójából szervezett – kampánya keretében, Dél-Olaszország legolvasottabb napilapjában, négy alkalommal találkozhatnak az olvasók a BWI akcióval. Az érdeklődők továbbá tájékoztatást kapnak Budapest egészségturisztikai kínálatáról és az olaszok körében igen népszerű Budapesti Karácsonyi Vásárról, csakúgy, mint más decemberi programokról.

A Magyar Turizmus Zrt. a közeljövőben nagyszabású nemzetközi tanulmányutat is szervez annak érdekében, hogy az újságírók személyesen is megtapasztalják Budapest téli varázsát, majd megosszák tapasztalataikat hallgatóikkal, olvasóikkal világszerte.

A Budapest Winter Invitation ezúttal is széles körű szakmai együttműködéssel valósul meg. A kiemelt stratégiai partnerek – Malév Zrt., Magyar Szállodaszövetség, Budapest Airport Zrt., BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Nonprofit Kft., Budapest Gyógyfürdői Zrt., lastminute.com nemzetközi piacvezető utazási portál – mellett, szállodák és egyéb turisztikai szolgáltatók, például autókölcsönzők és programszervezők fogtak össze Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése érdekében. A BWI akció az eddigi tapasztalatok alapján évente +25.000-60.000 vendégéjszakát eredményez a részt vevő partnerszállodákban, a november-márciusi időszakban.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

Fehércsokoládés keksz alakorlisztből – recept

Egyedi finomság az új trendek kedvelőinek - white chocolate chip cookies újragondolva A gasztronómiai trendek követői és az egészségtudatos sütés rajongói örömmel fogadhatják ezt a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!